Kettészakadt az innováció: a nagyvállalatok szárnyalnak, a kisebbek lemaradnak

A magyar vállalatok innovációs aktivitása a második félévben is magas szinten maradt: a K&H innovációs index 32 pontot ért el, mindössze egy ponttal elmaradva az első félév rekordjától. Az összesített eredmény mögött azonban jelentős különbségek húzódnak meg. Míg az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek valamennyi vizsgált területen új csúcsot értek el, addig a kisebb vállalkozások innovációs aktivitása és fejlesztési várakozásai mérséklődtek. Ágazati szinten a mezőgazdaságban volt a legjelentősebb visszaesés.

 

A K&H innovációs index 2026 második félévi eredményei azt mutatják, hogy az első félév erősödését követően a magyar vállalatok innovációs teljesítménye és jövőbeli várakozásai a korábbi évekhez képest továbbra is magas szinten stabilizálódtak. A 0–100 pontos skálán mért főindex egyetlen ponttal csökkent, így 32 ponton áll, ami még mindig öt ponttal magasabb a 2025 második félévében regisztrált értéknél.

 

Az összesített mutató mögött ugyanakkor eltérő tendenciák figyelhetők meg. A már megvalósított fejlesztéseket mérő alindex változatlanul 31 ponton áll, míg a tervezett innovációkat jelző mutató 29-ről 28 pontra mérséklődött. A digitális innováció alindexe 42-ről 40 pontra, az innovációs stratégiát mérő mutató pedig 40-ről 37 pontra csökkent. Ez utóbbi két területen tehát számottevőbb visszaesés történt, miközben a megvalósult és a tervezett innovációk tekintetében csak kisebb elmozdulás látható.

 

A nagyobb vállalatok minden területen új rekordot értek el

 

A vállalatok mérete szerint vizsgálva jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forintot meghaladó éves árbevételű cégek mindhárom vizsgált kategóriában minden korábbinál magasabb innovációs indexet értek el. Az 1,1–2 milliárd forint közötti árbevételű vállalatoknál 37, a 2,1–4 milliárd forintos kategóriában 38, míg a 4 milliárd forint feletti cégeknél 41 pontot mutatott az index.

 

 

A kisebb vállalkozásoknál ezzel ellentétes folyamat figyelhető meg: a 300 millió és egymilliárd forint közötti éves árbevételű cégek mutatója négy ponttal, 32-ről 28 pontra esett vissza. Ez a csökkenés érdemben hozzájárult az összesített index mérséklődéséhez, hiszen a nagyobb vállalatok kedvezőbb eredményei nem tudták teljes egészében ellensúlyozni a kisebb cégek gyengülő teljesítményét.

 

„A nagyobb vállalatok hagyományosan fontos szerepet töltenek be az innovációban, és a mostani eredmények is megerősítik ezt a tendenciát. Nemcsak az innovációs aktivitásuk magasabb, hanem a fejlesztésekre fordított figyelmüket is képesek voltak fenntartani, sőt tovább erősíteni. Ennek a hatása túlmutathat saját működésükön: az új megoldások a beszállítók és az üzleti partnerek számára is új követelményeket, egyúttal fejlődési lehetőségeket teremthetnek. Ahhoz azonban, hogy az innováció szélesebb körben is elterjedjen, elengedhetetlen, hogy a kisebb vállalkozások is képesek legyenek lépést tartani a fejlődéssel” – mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

 

A mezőgazdaságban volt a legnagyobb visszaesés

 

Az egyes ágazatok eredményeit összehasonlítva a mezőgazdaságban tapasztalható a legjelentősebb változás. Az ágazat innovációs indexe 33-ról 20 pontra csökkent, ezzel visszatért az egy évvel korábban mért szintre. Az ipar és építőipar, a kereskedelem, valamint a szolgáltatási szektor mutatója ugyanakkor lényegében változatlan maradt.

 

A mezőgazdaság gyengébb eredményének hátterében elsősorban a tervezett innovációkat mérő alindex visszaesése áll. A változás egyik lehetséges oka, hogy a nyári időszak kedvezőtlen időjárási körülményei az ágazat vállalkozásainál háttérbe szoríthatták a fejlesztési elképzeléseket és az innovációs terveket.

 

A területi bontás szintén eltérő tendenciákat mutat. Közép-Magyarországon tovább javult az innovációs teljesítmény: a mutató 34 pontra emelkedett, ami új rekordot jelent. Kelet-Magyarországon ezzel szemben 25 pontra csökkent az index, míg Nyugat-Magyarországon nem történt érdemi változás, a mutató továbbra is 34 ponton áll.

 

A kutatás módszertana

 

A K&H innovációs index 2026 második félévi felmérése 360, nettó 300 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyarországi társas vállalkozás telefonos megkérdezésével készült, 2026. szeptember 14. és október 7. között. Az index négy területet vizsgál: a már megvalósult és a tervezett innovációkat, a digitális innovációt, valamint az innovációs stratégiát. Ezek alapján követi nyomon a hazai vállalatok innovációs tevékenységét és az ahhoz kapcsolódó várakozásokat.

 

 

English Summary

The K&H Innovation Index stood at 32 points in the second half of 2026, just one point below its record high in the first half of the year and five points above the level recorded a year earlier. However, the overall results reveal growing differences between companies of various sizes. Businesses with annual revenues exceeding HUF 1 billion reached record highs across all three revenue categories, while smaller companies experienced a decline in innovation activity and future development plans. Agriculture saw the sharpest setback among the sectors surveyed, with its index falling from 33 to 20 points, while industry, construction, trade and services remained broadly stable. Regional differences also emerged, with Central Hungary reaching a new record of 34 points, compared with 25 points in Eastern Hungary and an unchanged 34 points in Western Hungary. The findings highlight the growing role of larger companies in driving innovation and the importance of ensuring that smaller businesses can keep pace with technological and business developments.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció