Tapasztalati tőke - gyűlik, érik, kamatozik
2007. május 3.
4
/ 5 oldal
A megfoghatatlanra, tapinthatatlanra és felfoghatatlanra adott emberi reakciók nem sokat változtak az évezredek során. A félelemtől a tiszteleten át az idegenkedésig, a gyanakvásig, a tagadásig és elfogadásig – a legváltozatosabb magyarázatokkal fűszerezve – mindmáig minden formájuk megtalálható. A világ megismerésével, a tudományok fejlődésével körük ugyan egyre szűkült, de újak is megjelentek.
Az igazsághoz tartozik, hogy az informatikai megoldások alkalmazásától és a tanácsadóktól való idegenkedésnek nem csupán felhasználóoldali forrásai vannak. A rendszerváltást követően utcára került szellemi munkások közül igen sokan igyekeztek – piaci, vállalati, termék- és szolgáltatásismeretről nem téve tanúbizonyságot – eladni magukat tanácsadóként. Mivel a nyolcvanas években még csak a vállalkozások csírái léteztek, a kilencvenes évek elején, a privatizációt követően üzleti tapasztalat híján mentőövet láttak bennük a gombamód szaporodó vállalkozások, anélkül, hogy végiggondolták volna, vajon hol tanulták volna ki a piaci szükségletet meglovagoló szerencselovagok a tanácsadás fortélyait. S mivel a szerződések (már ha voltak) ritkán tartalmaztak garanciát, a tanácsadók számára a jó pénzforrást, míg a cégek sokaságának a csődöt jelentették a zavarosban halászók. Dupla kára származott ebből a piacnak. Nemcsak a csődbe vitt cégek látták kárát, de a tanácsadókkal szemben kialakult bizalmi válság miatt a valóban tanácsadói kvalitásokkal bíró, tapasztalatokban gazdag szakembereket tömörítő vállalkozások is mind nehezebben boldogultak. A Big Six (ld. keretes írásunkat) hazai megjelenése, majd Big Fourthszá válásának folyamata, a cégek helykeresése, üzletági gondjaik – pl. összeférhetetlen tevékenységek – és a néhányuk anyavállalatánál folyó botrányok sem növelték a tanácsadás népszerűségét, s még a nagyobb hazai vállalatoknak is kedvét szegték. Utóbbiak – mert ezek vezetői látták meg először, hogy nélkülük nem boldogulnak – inkább nemzetközi szinten kerestek (nem a „Bigek” köréből) horribilis, a hazaiak többszörösét elérő óradíjért konzultánsokat.
A „Bigek”
- Az idehaza a kilencvenes évek elején Big Sixként ismertté vált tanácsadói hatosfogat 1980-ban még nyolc cégből állt, és Big Eightként emlegették. Az Arthur Andersen, az Arthur Young, a Coopers & Lybrand mellett a Deloitte Haskins & Sells, az Ernst & Whinney, a Peat Marwick & Mitchell, a Price Waterhouse és a Touche Ross számított a nagy nyolc közé. 1989-ben, összeolvadások révén, hatan maradtak, s váltak Magyarországon is ismertté. A Big Six gyűjtőnév az Arthur Andersent, a Coopers & Lybrandtet, a Deloitte & Touche-t, az Ernst & Youngot, a KPMG-t, valamint a PriceWaterhouse-t takarta. A PW és a C&L 1998-as, PriceWaterhouseCoopers néven történt egyesülése és az Arthur Andersen 2001-es, Enron-botrányt követő összeomlása után már csak „Big Fourról” beszélünk, amelynek mindegyike – céges keretek között – jelen van hazánkban, s elfogadottságukkal együtt a bizalom is növekszik irántuk.
Emellett ismét divatba jöttek az egy-két személyes, elsősorban speciális területeken tapasztalatot szerzett tanácsadócégek, ám ezek már tapasztalt szakemberekkel lépnek piacra, így nem rontják az évek óta jelen lévők presztízsét, inkább konkurenciát jelenthetnek számukra.
Általánosságban ezen a piacon is igaz, hogy választáskor érdemes az elsősorban a tagokat védő, de bizonyos mértékig az ügyfelek számára is védelmet jelentő alapszabályt rögzítő szövetségek – pl. a Kornai Gábor által vezetett Magyarországi Tanácsadók Szövetsége – tagjai között körülnézni.
4
/ 5 oldal