Gyorsul a zöld átállás: jelentős eredményeket ért el a Schneider Electric

Kilenc hónappal az Impact 2030 fenntarthatósági program elindítását követően a Schneider Electric jelentős előrelépést ért el fenntarthatósági céljai megvalósításában. A világ egyik vezető energiatechnológiai vállalatának Impact-pontszáma a harmadik negyedév végére elérte a 4,04-es értéket, így jó úton halad az idei évre kitűzött 4,20/10-es cél teljesítése felé. A vállalatcsoport célja, hogy 2030-ra elérje a maximális, 10/10-es pontszámot.

 

A Schneider Electric a fenntarthatósági program mind a négy stratégiai pillérében előrelépett. Saját működésének fejlesztése mellett termékeivel és megoldásaival, az értékláncában megvalósuló együttműködésekkel, valamint munkatársai és a helyi közösségek támogatásával is hozzájárult a fenntarthatósági célok eléréséhez.

 

A 2026. harmadik negyedévi fenntarthatósági eredmények

 

I. A világ elektrifikálása

 

A vállalat célja, hogy úttörő megoldások fejlesztésével, az elektrifikáció és a digitalizáció előmozdításával az energiatechnológiai átalakulás élére álljon. Az új megoldásokat először saját működésében alkalmazza, majd széles körben is elérhetővé teszi.

 

A Schneider Electric a harmadik negyedévben is folytatta működésének dekarbonizációját: az 1. és 2. körbe tartozó CO₂-kibocsátása 83 százalékkal csökkent a 2017-es szinthez képest.

 

2026 első kilenc hónapjában a vállalat megoldásai összesen 211 millió MWh energiamegtakarítást, illetve más energiaforrások villamos energiával történő kiváltását tették lehetővé az ügyfelek számára. A COP31 klímakonferencia elnöksége azt szorgalmazza, hogy a villamos energia részaránya a világ végső energiafelhasználásában a jelenlegi, valamivel 20 százalék feletti szintről 2035-re 35 százalékra emelkedjen. A Schneider Electric energiatechnológiai fejlesztéseivel támogatja ezt a törekvést és az elektrifikáció felgyorsítását, megoldásaival segíti ügyfeleit a hatékonyabb és fenntarthatóbb energiafelhasználásban, ezzel is erősítve versenyképességüket, alkalmazkodóképességüket és növekedési lehetőségeiket.

 

A vállalat 2018 óta összesen 943 millió tonna CO₂-kibocsátás csökkentésében és elkerülésében segítette ügyfeleit.

 

 

II. Iparágunk újragondolása

 

A Schneider Electric a teljes értéklánc bevonásával kíván magasabb követelményeket meghonosítani az iparágban. Ennek érdekében újragondolja termékei tervezését, beszerzéseit és piaci népszerűsítését, beszállítóival pedig a tisztességes munkakörülmények biztosításán és a kibocsátások csökkentésén dolgozik együtt.

 

A vállalat a harmadik negyedévben az értéklánc egészében felgyorsította fenntarthatósági törekvéseinek megvalósítását.

 

A beszállítói dekarbonizáció terén szerzett egy évtizedes tapasztalatára építve a Schneider Electric tovább bővíti a Zero Carbon Pathway (TZCP) programot. A program követelményeinek megfelelő beszállítók száma az első félév végi 15-ről a harmadik negyedév végére a kilencszeresére, 135-re emelkedett. Ezzel a vállalat közelebb került ahhoz a céljához, hogy 2030-ra 1500 beszállító teljesítse az elvárásokat.

 

A követelmények három területre terjednek ki: a működésből adódó, 1. és 2. körbe tartozó kibocsátások számszerűsítésére, kibocsátáscsökkentési célok elfogadására, valamint a közvetett kibocsátások kiszámítására a termékek karbonlábnyoma és/vagy a vállalati szintű, 3. körbe tartozó kibocsátások alapján. Az előrelépést a 2026-ban több mint 1200 beszállító számára elérhetővé tett, mesterséges intelligenciával támogatott digitális eszközök és az intenzív szakmai együttműködés segítette. Ennek részeként három kontinens kilenc városában tíz intenzív beszállítói képzést, több mint 250 élő szakmai konzultációt és mintegy 35 helyszíni felülvizsgálatot tartottak.

 

A programban vizsgált anyagok és alkatrészek körében 22 százalékra nőtt a környezeti és társadalmi követelményeknek megfelelő anyagok aránya. Az értékelés az acélra, az alumíniumra, a hőre lágyuló műanyagokra, az elektronikai és villamos alkatrészekre, valamint a csomagolóanyagokra terjed ki. A szempontok között szerepel az anyagok előállításához kapcsolódó alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás, a körforgásos gazdaság elveinek érvényesítése és a felelős ellátásilánc-gyakorlat. A 2025-ös, 19 százalékos kiinduló értékhez képest elért növekedés újabb lépés a 2030-ra kitűzött 50 százalékos arány felé.

 

A körforgásos gazdaságot támogató szolgáltatásokkal ellátott eszközök össztömege a 2025 végi érték 1,2-szeresére nőtt. A mutató az ügyfelek tulajdonában lévő olyan Schneider Electric-berendezések tömegét méri, amelyek élettartamát rendszeres karbantartással, alkatrészellátással, visszavétellel vagy felújítással segítik meghosszabbítani. A vállalat célja, hogy ezt az értéket 2030-ra megduplázza.

 

III. Hozzuk ki a legtöbbet az emberekből

 

A Schneider Electric az energiához való hozzáférés kiterjesztésével, a készségek fejlesztésével és új lehetőségek megteremtésével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a fejlődés előnyeiből mindenki részesülhessen.

 

Az elektrifikáció felgyorsulásával és az egyre összetettebb energetikai és ipari rendszereket átalakító mesterséges intelligencia térnyerésével a vállalat továbbra is kiemelt figyelmet fordít az energiatechnológia fejlődéséhez szükséges munkatársi tudás és készségek fejlesztésére. A vállalat egészére kiterjedő mesterségesintelligencia-képzési kezdeményezés keretében 2025-ben több mint 142 ezer munkatárs végezte el a témával kapcsolatos alapozó képzéseket. Erre építve 2026 első kilenc hónapjában a munkatársak 82 százaléka teljesítette az idei évre kijelölt energiatechnológiai továbbképzéseket.

 

A Schneider Electric a helyi közösségekben is támogatja a fejlődést: 2009 óta 69 millió embert segített hozzá fenntartható forrásból származó villamos energiához. Ez 1,9 millióval több az első félév végén elért eredménynél.

 

A vállalat 2009 óta 1,5 millió fiatalt segített az elektrifikáció és a fenntarthatóság előmozdításához szükséges készségek elsajátításában. Ez a létszám az első félév vége óta további 90 ezer fővel bővült. A Schneider Electric célja, hogy 2030-ra összesen 3 millió fiatalt érjen el képzéseivel.

 

 

IV. A helyi közösségek megerősítése

 

A vállalat a helyi együttműködések támogatásával és a közösségi kezdeményezések felkarolásával erősíti telephelyei közösségi szerepét, munkatársait pedig arra ösztönzi, hogy aktívan járuljanak hozzá környezetük fejlődéséhez.

 

Az Impact Workplaces kezdeményezés a harmadik negyedévben jelentősen bővült: az első félév végi ötről 59-re emelkedett a program követelményeinek megfelelő telephelyek száma. A program a klímavédelemre, az erőforrás-hatékonyságra, a munkatársakra és a helyi közösségekre egyaránt kiterjedő értékelési rendszert alkalmaz. A vállalat célja, hogy 2030-ra száz telephely teljesítse az Impact Workplaces követelményeit.

 

A Schneider Electric meggyőződése, hogy a globális fenntarthatósági eredmények alapját a helyi kezdeményezések adják. Ennek megfelelően arra ösztönzi munkatársait, hogy lakóhelyükön és munkahelyük környezetében is aktívan támogassák a közösségeket. A harmadik negyedév végéig a munkatársak 9 százaléka kapcsolódott be a Change Agents programba. A negyedév során több mint hatezer további munkatárs végzett önkéntes tevékenységet, a programban részt vevő országok száma pedig 49-ről 57-re emelkedett.

 

„Az Impact 2030 első kilenc hónapjának jelentős eredményei megerősítik meggyőződésünket, hogy az energiatechnológia fejlesztésével mindenki számára előmozdíthatjuk a fejlődést. A fenntartható előrelépéshez partnereink és a velünk együttműködő közösségek széles körét is be kell vonnunk, és fejlesztenünk kell azt a tudást, amellyel az új technológiák az emberek, a vállalkozások és a közösségek javát szolgálhatják” – mondta el Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatósági igazgatója. „Az elektrifikáció és a beszállítói dekarbonizáció kiterjesztésétől a készségfejlesztésen át munkatársaink és telephelyeink helyi közösségekben betöltött szerepének erősítéséig az Impact 2030 számos programjában jelentős előrelépést látunk. A következő negyedévekben tovább szeretnénk gyorsítani ezt a folyamatot.”

 

További fenntarthatósági eredmények és elismerések a harmadik negyedévben

 

• A Sustainability LIVE a Schneider Electricnek ítélte az Év vállalata címet. A vállalat emellett három arany díjat kapott annak elismeréseként, ahogyan a fenntarthatóságot világszerte beépíti működésébe, illetve amilyen eredményeket a beszállítói dekarbonizációban elért.

 

• A Schneider Electric a Trophées des Achats 2026 díjátadón a fenntartható beszerzésért járó arany trófeát is elnyerte. Ez az elismerés az EcoVadis által az év korábbi szakaszában odaítélt, a legjobb, kiforrott fenntartható beszerzési programnak járó díjat követi, és újabb visszaigazolása a vállalat fenntartható beszerzési gyakorlatának.

 

• A Schneider Electric Environmental Data Program kezdeményezése bekerült a CDP 2026-os Disclosure Dividend jelentésébe. A jelentés kiemeli a vállalat szerepét abban, hogy az iparágban egyre átláthatóbbá váljanak a környezeti adatok.

 

• A The Climate Group a megújuló forrásból származó villamos energia használatának előmozdításáért a díjra esélyesek szűkített listájára választotta a Schneider Electricet.

 

• A vállalat a Gulf Sustainability Awards díjátadón két arany és egy ezüst díjat nyert. Az elismeréseket a nettó zéró kibocsátási célok megvalósítását szolgáló megközelítéséért, átfogó fenntarthatósági eredményeiért és kockázatkezelési gyakorlatáért kapta.

 

A részletes fenntarthatósági eredmények és a legfontosabb fejlemények a Schneider Electric harmadik negyedéves fenntarthatósági jelentésében érhetők el, amelyet a vállalatcsoport a harmadik negyedéves árbevételi adataival egy időben tett közzé.

 

 

English Summary

Schneider Electric has made significant progress towards its sustainability goals during the first nine months of its Impact 2030 programme, achieving an Impact score of 4.04 by the end of the third quarter. The company continues to advance across all four strategic pillars, focusing on electrification, sustainable value chains, skills development and stronger local communities. Its solutions enabled customers to save or replace 211 million MWh of energy in the first nine months of 2026, while the company’s Scope 1 and 2 emissions have decreased by 83% compared with 2017 levels. Schneider Electric also accelerated supplier decarbonisation, increasing the number of suppliers meeting its Zero Carbon Pathway requirements from 15 to 135. Meanwhile, its initiatives have expanded access to sustainable electricity for 69 million people since 2009 and supported skills development for 1.5 million young people. With further progress across its sustainability initiatives and several international awards, Schneider Electric remains committed to achieving its 2030 ambition of a perfect 10/10 Impact score.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció