Az MI-nek nemcsak áram kell: a hűtés lehet a szűk keresztmetszet

Az MI terjedésével egyre több adatközpontra van szükség, ezek működésének egyik legfontosabb, mégis kevéssé látható feltétele pedig a hűtés. A technológia nemcsak energia-, hanem jelentős vízigénnyel is jár, ezért egy új adatközpontnál már a tervezéskor el kell dönteni: vizet vagy energiát takarítunk meg. Magyarországon, ahol egyre gyakoribbak az aszályos időszakok, ennek a kérdésnek különösen nagy a jelentősége.

 

A mesterséges intelligencia működéséhez három alapvető dologra van szükség: internetre, áramra és hűtésre. Az első kettőről sok szó esik, a hűtés azonban többnyire háttérben marad – holott egy adatközpont energiafelhasználásának mintegy 40 százalékát is kiteheti, és jelentős részben ez határozza meg a létesítmény vízigényét.

 

A Xylem és a Global Water Intelligence korábbi kutatása szerint ugyanakkora számítási kapacitás mellett a választott hűtési technológiától függően akár tízszeres különbség is lehet a vízfelhasználásban. Ez különösen fontos kérdés Magyarországon, ahol a hazai MI-stratégia 2026-ig a számítási kapacitás megháromszorozását célozza, miközben Paks mellett egy nagy adatközpont-kampusz létrehozását is tervezik.

 

A hűtés és a vízgazdálkodás ugyanakkor egyelőre kevéssé jelenik meg az adatközpontok tervezéséről szóló közbeszédben. Pedig a 2026-os aszály ismét megmutatta, milyen kockázatot jelenthet a vízkészletek szűkössége.

 

Az adatközpontok terjedése a mesterséges intelligencia növekvő számítási igénye miatt világszerte felgyorsult, és ezzel párhuzamosan egyre több helyen jelenik meg társadalmi vita a beruházások környezeti hatásairól is. Az osztrák Kronstorfban – a magyar határtól nem messze – egyre erősebb lakossági ellenállás bontakozott ki az ott épülő hiperméretű adatközponttal szemben. A tiltakozók egyik kifogása, hogy a hűtés során felmelegedő, majd a környezetbe visszakerülő víz károsíthatja a közeli folyó élővilágát.

 

Az Egyesült Államokban, Wisconsinban pedig az adatközpontok víz- és energiafelhasználása egy kormányzóválasztási kampány egyik témájává is vált.

 

Mindez azt mutatja, hogy az adatközpontok hűtése ma már nem pusztán műszaki kérdés: az iparág társadalmi elfogadottságát is befolyásolhatja.

 

 

A hűtés dilemmája: víz vagy energia?

 

A szerverek hűtésének két alapvető megközelítése van, és mindkettőnek megvan az ára. A léghűtés kevesebb vizet igényel, ugyanakkor több energiát fogyaszthat. A vízalapú – például párologtatásos vagy közvetlen folyadékhűtéses – megoldások ezzel szemben energiahatékonyabbak lehetnek, viszont nagyobb vízigénnyel járnak.

 

Hogy egy beruházó melyik technológiát választja, számos tényezőtől függ: az adott helyszín éghajlatától, a rendelkezésre álló vízkészletektől, az energiaáraktól és természetesen az adatközpont tervezett kapacitásától is.

 

„Nincs egyetlen üdvözítő megoldás – minden adatközpontnál külön kell mérlegelni, hol van a víz- és energiafelhasználás optimuma” – mondja Gampel Tamás, a Xylem értékesítési vezetője.

 

„Ahol bőven van víz, ott a vízalapú hűtés energiát takaríthat meg. Ahol viszont a vízkészlet szűkös – és Magyarországon egyre több ilyen térség van –, ott az energiahatékony megoldások és a víz újrahasznosítása felé kell elmozdulni.”

 

Széles skálán mozoghat az adatközpontok vízfogyasztása

 

Hogy mekkora különbséget jelenthet a hűtési technológia, azt jól szemlélteti a Paks mellé tervezett, 2025-ben bejelentett sAI-beruházás. Tavaly szándéknyilatkozat született egy több milliárd eurós AI-kampusz létrehozásáról, amelynek központi eleme egy közel 100 megawattos adatközpont lenne.

 

Egy ekkora kapacitású létesítmény vízfogyasztása a választott hűtési technológiától függően napi 5500, illetve akár csak 650 köbméter is lehet. Ez a magasabb érték egy mintegy 50 ezres, az alacsonyabb pedig egy körülbelül 6 ezres település lakossági vízfelhasználásának felel meg.

 

A különbség jól mutatja, miért nem elegendő egy adatközpont vízigényét pusztán a tervezett teljesítmény alapján megbecsülni. A pontos képhez ismerni kell a hűtési technológiát, a nyári csúcsidei vízigényt, a vízforrást és azt is, hogyan működne a létesítmény aszályos időszakokban.

 

Hogy a hűtővíz kérdése nem elméleti probléma, azt az idei nyár is megmutatta. A Duna rekordalacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőmű blokkjait le kellett állítani. Egy közvetlenül a folyó partjára épült, évtizedek óta működő nagy infrastruktúra vízellátását is korlátozta tehát egy szélsőséges hidrológiai helyzet.

 

Egy új adatközpont esetében ugyanez a kockázat már a tervezőasztalon megjelenik. Különösen fontos ez egy olyan térségben, ahol a klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá válhatnak az aszályos időszakok.

 

 

Ahol a legtöbb megtakarítás rejlik: a keringetés

 

A hűtési rendszer energiaigényének jelentős részét a hűtőfolyadék keringetése, vagyis a szivattyúzás adja. Éppen ezért ezen a területen jelentős megtakarítási lehetőség rejlik.

 

„A korszerű, frekvenciaváltós szabályozású szivattyúk a tényleges hőterheléshez igazítják a működésüket, ahelyett, hogy folyamatosan maximális teljesítményen üzemelnének. Az ilyen intelligens szivattyúrendszerek a hagyományos megoldásokhoz képest akár 40 százalékkal is csökkenthetik a szivattyúzás energiafelhasználását” – magyarázza Gampel Tamás.

 

Hozzáteszi: az intelligens rendszerek nemcsak energiát takaríthatnak meg, hanem az üzembiztonságot is növelhetik, hiszen távolról felügyelhetők, és előre jelezhetik a karbantartási igényt.

 

Egy nagy adatközpont esetében ez már önmagában is jelentős tétel lehet: a hűtés hatékonyságának javítása közvetlenül csökkentheti a létesítmény teljes áramfogyasztását és ezzel együtt a szén-dioxid-kibocsátását is.

 

A tervezésen múlik minden

 

„Az adatközpont-építők ma már nem választhatják külön a teljesítményt és a fenntarthatóságot – a kettő egy irányba mutat” – összegzi Gampel Tamás.

 

Szerinte már a tervezés korai szakaszában érdemes együtt kezelni a hűtést, a vízgazdálkodást és az energiafelhasználást. Ez nemcsak a szigorodó uniós elvárások teljesítését segítheti, hanem költség- és erőforrás-megtakarítást is jelenthet.

 

A hűtés ezért ma már nem másodlagos műszaki részlet egy adatközpont életében. A megfelelő technológia kiválasztása egyszerre határozhatja meg a létesítmény energia- és vízigényét, működési költségeit, valamint azt is, hogy a beruházást hogyan fogadja a környező közösség.

 

 

English Summary

The rapid growth of artificial intelligence is driving a global expansion of data centers, but their cooling needs are becoming an increasingly important environmental and infrastructure challenge. Cooling can account for around 40% of a data center’s energy use and can significantly influence its water consumption, with different technologies resulting in major differences in water demand. In Hungary, where AI computing capacity is expected to expand and a large AI data center campus is planned near Paks, water availability and drought risks are becoming particularly relevant. The key challenge is to find the right balance between water and energy use, as air cooling generally requires more energy while water-based systems can be more water-intensive. More efficient pumping systems, water reuse and careful site-specific planning can help reduce both resource consumption and operating costs. As droughts become more frequent, cooling and water management are therefore no longer secondary technical issues, but strategic considerations in the planning and social acceptance of new data centers.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció