A pénzügyi vezetők optimizmusát egyedül a túlszabályozottság árnyékolhatja be

A hazai pénzügyi vezetők (CFO-k) egyre komfortosabbak az új technológiai megoldásokkal, de komplexebb szabályozói megfelelésekkel és folyamatos költségcsökkentési nyomással kell szembenézniük. Arra számítanak, hogy az automatizáció és a digitalizáció térnyerése alapvetően alakítja át a szerepüket – derül ki a PwC 6. alkalommal elkészített Pénzügyi Vezetői Felméréséből.

A felmérés egyik legfőbb megállapítása, hogy a CFO-k folyamatosan bővülő szerepkör mellett növekvő elvárásokat tapasztalnak, és azt vizsgálják, hogy miként tudnak a vállalaton belüli érdekeltek számára értéket nyújtani. Leginkább a változás- és projektmenedzsmenttel, valamint az informatikával kapcsolatos képességeket hiányolják csapatukból. Jó hír ugyanakkor, hogy egyre több vezető nyitott a technológiai innovációk iránt, ami jelentős változásokat hozhat a vállalatok működésében. Egyértelmű a bizalom növekedése: míg 2023-ban 54%, addig idén már a válaszadók 66%-a szerint fogja nagyban befolyásolni a mesterséges intelligencia a vállalati folyamatokat az elkövetkező három évben. Szintén bíztató, hogy a technológiai újításokat magabiztosan használó CFO-k aránya két év alatt 44%-ról 69%-ra nőtt. 

 

Automatizáció és költségcsökkentés

 

A CFO-k 37%-a azt várja, hogy a számviteli pozíciók száma csökkenni fog, ami 5%-os növekedést jelent a 2022-es adatokhoz képest. Ezt elsősorban az automatizáció (91%) és a költségcsökkentés (60%) indokolja. A válaszadók 62%-a említette, hogy az elmúlt évben kifejezetten a költségek csökkentését célzó programot hajtottak végre, amelyben az automatizáció is szerepet kapott. A pénzügyi csapatok jövőbeli átalakulásával kapcsolatban továbbra is jelentős bővítést várnak bizonyos szakterületeken: a magyar CFO-k 45%-a BI-szakértőkkel (2023-ban 41% volt ez az arány), 25%-25% a kontrolling, illetve kockázatkezelési szakemberekkel szeretné bővíteni csapatát. Mindezt a csoportszintű felvásárlások és technológiai beruházások is támogattak az elmúlt időszakban, és jelzik az adatvezérelt döntéshozás iránti növekvő igényt.

 

Optimisták, de meggyűlik a bajuk a túlszabályozottsággal

 

Idén egy kivételével valamennyi kockázati kategóriát alacsonyabbra értékeltek a pénzügyi vezetők az elmúlt 3 évhez képest. Ez a magabiztosság egyedül a túlszabályozottság esetén hiányzik, mivel ezt továbbra is a 64%-uk jelölte meg kockázatként (ez az arány 2023-ban még 58% volt), és így ez a felmérés történetében először felkerült a három legtöbbet említett kockázat közé – a bizonytalan gazdasági környezet (73%) és a szervezet lassú reagálási képessége (63%) mellé. A megfelelő szakembergárda rendelkezésre állásából adódó kockázat értékelése két év alatt 81%-ról 61%-ra csökkent. Érdemes megemlíteni, hogy habár a CFO-k 74%-a vár jelentős kihívást az informatikai rendszerek változásából adódóan, de azok nem megfelelőségét jelenleg csak 48%-uk látja kockázatnak.

 

 

Nem-pénzügyi beszámolás – na még ez is

 

A nem-pénzügyi beszámolók (fenntarthatósági jelentés, ESG-beszámoló készítése) a válaszadók 56%-a szerint jelentős új feladatokat és kihívásokat jelent a pénzügyi területek számára a következő évben. Az ezekkel kapcsolatos elvárások és szabályozások egyre komplexebbé, és a vállalatvezetés egyik központi elemévé válnak (a 2022-es 46%-os arány jelzi a nem-pénzügyi jelentések iránti figyelem növekedését). „Ugyanakkor a pénzügyi vezetők mindössze 31%-a elégedett azzal, hogy a többi felsővezető milyen mértékben látja a pénzügyi területben rejlő lehetőségeket, illetve az általa előállított értéket, így továbbra is jelentős energiát kell fektetni a velük történő egyeztetésekbe” – hívta fel a figyelmet Balogh Roland, a PwC tőkepiaci és számviteli tanácsadásért felelős igazgatója, a felmérés vezetője.

 

A mesterséges intelligencia hatékonyságnövelő potenciálját ki kell használni

 

A válaszadók 27%-a már használ mesterséges intelligenciát a mindennapi működésben, ami jelentős növekedés a 2023-as 9%-os arányhoz képest. Továbbá, több mint harmaduk (36%) tervez jelentős befektetést az ERP-rendszerek fejlesztésébe vagy cseréjébe (2023-ban 29% volt ez az arány), valamint az automatizációra is komoly figyelmet fordítanak.

 

„A tervezési, előrejelzési feladatok kapcsán megfigyelhető egy új jelenség, a speciális szoftverek terjedése, bár a többség még mindig az Excelt használja. Egyértelműen az látszik, hogy a cégeknek személyre szabható, rugalmas megoldások kellenek, melyekkel innovatív, hatékony és költségtakarékos végeredményt tudnak produkálni” – emelte ki a szakember.

 

A CFO-k továbbra is arra számítanak, hogy a jövőben a feladatok egyre inkább az adatfeldolgozás és riporting feladatoktól a döntéstámogató szerepek felé tolódnak el. A mesterséges intelligencia ezen a területen is kulcsszerepet játszhat, hiszen a válaszadók 65%-a úgy véli, hogy az MI jelentős mértékben növeli majd beosztottjaik hatékonyságát (de a saját munkaidő hatékonyságukat illetően csak 56% vár növekedést, viszont a vezérigazgatók 79%, míg 48%-uk szerint a technológia csökkentheti a munkaerő-szükségletet. 

 

„A ma pénzügyi vezetője nagyon büszke a csapatára, illetve azokra az innovatív megoldásokra, amelyeket az elmúlt években fejlesztettek ki úgy, hogy közben éppen az ERP-rendszer jelentős változásának számviteli és pénzügyi vetületeit is menedzselni kellett. Ezek az új ötletek és automatizációk tették a cég számára lehetővé, hogy a pénzügyi terület költségei a növekvő feladatok ellenére szinten maradjanak” – hangsúlyozta Balogh Roland az eredményeket bemutató eseményen a PwC székházában.

 

Módszertan: A PwC Magyarország hatodik alkalommal készítette el éves pénzügyi vezetői felmérését, amely a hazai CFO-k jelenlegi kihívásait, várakozásait, valamint a pénzügyi terület jövőbeni kilátásait vizsgálta. 2024 nyarán a PwC szakemberei közel 100 magyarországi pénzügyi vezetőt kerestek fel, hogy egy online kérdőívben osszák meg véleményüket. Idén először az online felmérés mellett közel egy tucat személyes mélyinterjút is készítettek annak érdekében, hogy minél jobban előre tudják vetíteni a pénzügyi terület jövőjét, és megértsék a változás irányába ható erőket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció