Washington "megorrolt" Lamberto Dinire

Az amerikai kormányzat nemtetszéssel fogadta Lamberto Dini olasz külügyminiszter minapi megnyilatkozását, amely szerint az amerikai hírszerzés akarta őt belekeverni a Telekom Serbia botrányába - írja a La Repubblica.
Az olasz napilap nemrég riportsorozatot közölt a jugoszláv távközlési társaság, a Telekom Serbia 1997-ben lezajlott privatizációjának hátteréről. Akkor az olasz telefontársaság, a még állami kézben volt Telecom Italia 29 százalékos részesedést szerzett az említett vállalatban. Sokan úgy tartják, hogy a nem kis összegű vételár politikailag "kihúzta a csávából" a volt belgrádi despotát. A La Repubblica említést tett a bevétel három százalékát kitevő "közvetítési díjról" is, amelyet a szerbek nagy-britanniai folyószámlára utaltak át, de amely gyaníthatóan kenőpénzként ismeretlen olasz zsebekben kötött ki. A lap tudni véli, hogy Lamberto Dini tudott erről az ügyletről, sőt, maga is közreműködött.

Az olasz diplomácia vezetője először a La Repubblicának adott nyilatkozatában cáfolta, hogy köze lenne az ügylethez, szerinte az amerikaiak szándékosan keverték bele a nevét a botrányba. "Nem ez lenne az első alkalom, hogy az amerikai hírszerző szolgálatot, a CIA-t lejáratási célokra használják fel" - mondta. Később Dini az olasz képviselőházban is hangoztatta: szerinte a CIA "fullajtárjai" próbálták befeketíteni a személyét, mivel az olasz külpolitika - különösen a balkáni kérdésekben, illetve a szerbiai célpontok elleni támadások ügyében - nem volt teljesen összhangban az amerikai állásponttal. Mint a La Repubblica vasárnapi száma írja, a tengerentúl rosszallással fogadták ezt a kijelentést, de az olasz külügyminisztériumban, a Farnesinában is sok magas rangú hivatalnok elhatárolódott főnöke állításaitól.

A lap tudni véli, hogy az interjú megjelenése után Colin Powell amerikai külügyminiszter - amikor Dinit fogadta washingtoni látogatáson - szándékosan nem akart kitérni az ügyre, de Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadónak nagyon is volt "mondanivalója" minderről. A parlamenti kijelentés után azonban az amerikai fél már nem rejtette véka alá nyílt rosszallását.

A római amerikai nagykövetség egyik meg nem nevezett tisztviselője a lapnak kifejtette: "Dini szavai furcsán hangzanak számunkra, el vagyunk képedve". A dolgot most már az sem szépíti, hogy Dini saját kijelentését próbálja "árnyalni" a lapnak ugyanebben a tudósításában. "Soha nem vádoltam az amerikai kormányt" – mondja az olasz külügyminiszter, akinek egyébként már kifelé áll a szekere rúdja a külügyminisztériumból. A májusi parlamenti választásokon ugyanis minden előrejelzés a Silvio Berlusconi vezette jobbközép ellenzéki koalíció fölényes győzelmét jósolja.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció