Konferenciák

Külön fejezetet érdemelnek a konferenciák. Az üzletiintelligencia-megoldásokat forgalmazók, így például a SAS rendezvényein az újdonságokat, a példaértékĹą projekteket bemutató előadásokat követő szekciómunkába bevonják a partner egyetemek, főiskolák (legutóbb a BCE és a BMF NIK) oktatóit is. A kialakuló párbeszéd során egyértelmĹąvé válhat, hogyan növeli a végzősök elhelyezkedési esélyeit a sokoldalú vállalati támogatás, milyen körülményeket kell(ene) teremteni ahhoz, hogy már hallgatóként alkalmassá váljanak például informatikai eszközökkel támogatott kockázatkezelésre, elemzésekre, adatbányászati projektekben való részvételre. A hallgatók és oktatóik által ingyenesen vagy képletes díj ellenében látogatható rendezvények tehát a tájékozódáson túl kapcsolatépítésről, -ápolásról és egyfajta „hittérítésről” is szólnak, mindkét oldal igényének jobb megismerését, a folyó oktatás előnyeinek, hiányosságainak feltárását is szolgálják. Az állam- és közigazgatás hivatalainak, szervezeteinek hasonló rendezvényein való megjelenési lehetőség akár a vidéki intézményekben végzők ma még meglehetősen csekély elhelyezkedési esélyeit is javíthatná, ám erre még nehezen találni építő jellegĹą példát.

Nem hull az ölükbe

Míg az informatikai cégekkel egyre több egyetemnek, főiskolának van – ha nem is azonos mélységĹą és tartalmú, és csak ritkán írásos szerződéssel megpecsételt – kapcsolata, az állam- és közigazgatással kiemelten a vidéki, még a megyeközpontokban lévő egyetemek is (pl. a PTE) nehezebben boldogulnak. Az okok megítélése különböző. Vannak, akik pozitív vidéki példákat felsorakoztatva vitatják, hogy a budapesti intézmények jobb helyzetben lennének. Úgy vélik, a javuló megközelíthetőséggel, a hang-, képi, írásos elérési csatornák szaporodásával és az üzenetváltás sebességének javulásával a vidéki intézmények kapcsolatteremtési és -ápolási esélyei gyakorlatilag azonosak a fővárosiakéval. A kérdés csak az, tudnak-e élni ezekkel. S akadnak, akik fordítva látják. Közülük egyesek a budapesti intézmények kedvezőbb helyzetét a hivatalok és a felsőoktatás közti átjárással, a mindkét helyen állást vállalókkal magyarázzák, míg mások „kényelmi” szempontokkal. Ez utóbbiak szerint az állam- és közigazgatás rendszerváltozás előtti, de még ma is élő beidegződéseiből adódóan a hivatalok, állami vállalatok úgy gondolják, nekik „termel” a felsőoktatás. Azonban a végzettek fő munkaadója ma már a gazdaság, így nem automatikus a jól képzettek közigazgatási irányú orientációja. Ha a szervek, szervezetek, hivatalok igénylik őket (igénylik?), meg kell értük küzdeniük a gazdaság szereplőivel, és fordítva. Márpedig ha csak a közigazgatással szemben támasztott EU-s elvárásokat vagy a hol elővett, hol elásott, de mindenképp szükséges állam- és közigazgatási reformterveket nézzük, szükség lenne a frissen képzett, a hivatalok nehézkességébe és a politika packázásaiba még nem belefáradt, esetleg annak ellenállni képes frissen végzettekre.