Hallgatók a célkeresztben

3/ 3 oldal

A lecsökkentett felvételi pontszám és a főiskolákon eltörölt szóbeli felvételi miatt megnövekedett számú hallgatók között, a korábbiakhoz viszonyítva, tagadhatatlanul alacsonyabb a különböző informatikai területek iránt komolyan érdeklődők, a jó képességűek aránya. Azonban ez nem feltétlenül jelent számszerű változást. S hogy a felsőoktatásban eltöltött évek alatt változik-e a szakma iránti affinitásuk, abban az oktatók hozzáállása s az ehhez az informatikai cégektől kapott támogatás is szerepet játszik. (Cikkünk az informatikai cégek és a felsőoktatási intézmények együttműködéséről szóló cikksorozat következő része.)


Energiaátcsoportosítás


Úgy tűnik tehát, hogy a magyar informatikai felsőoktatás számára ma nehezen megoldható feladat a piac felvevőképességének megfelelő számú és magas színvonalat képviselő hallgató kibocsátása. Ma a végzősök 10 százaléka képes az – informatikai – piac igényeinek azonnal megfelelni, rajtuk marakodnak a cégek, ahelyett, hogy az erre fordított energiájukat a 10 százalék 30-ra növelésére fordítanák.

A fejlődéssel való lépéstartást megkövetelő tárgyak oktatói alulfinanszírozottak és túlterheltek. A hallgatók tudásminőségének javulásával is járó kiscsoportos képzéshez szükséges oktatói létszám növeléséhez a forráshiányos intézmények nem várhatnak központi forrásból segítséget. Ehhez az ipari cégek invesztíciójára lenne szükség. Megoldás lehetne a PhD-sek alkalmazása oktatóként, de az ipar elsősorban az anyagiak miatt erős elszívó hatásával szemben tehetetlenek az egyetemek. (Erre a cikksorozat következő, az oktatókkal kapcsolatos kérdésekre választ kereső cikkében még visszatérünk.)

Az informatikai vállalkozások többsége azonban még nem ebbe az irányba mozdul. Mintha az elmélyültebb tudást garantáló s ezért a kiscsoportos oktatásra jobban rászoruló mesterképzések támogatását kevésbé látnák fontosnak. Az alapképzésekben együttműködőbbek, a hamarabb munkára fogható, alapszakon végzett és általuk „cégirányosan” tovább képezhető hallgatókra összpontosítanak. (Az ezzel összefüggő intézményi tapasztalatok a válság előtti időszakra jellemzők.)

(A sorozat az Informatikaoktatók – nehéz helyzetben című cikkel folytatódik.)

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció