Tavasszal Európa legnagyobb informatikai kiállítása, a CeBIT, ősszel idehaza az SAP helyezte rendezvénye középpontjába a környezetvédelmet. Az említetteken túl is számos vonatkozásban bukkan fel a „zöldebbé” válás kérdése; ha nem lenne a témával kapcsolatban ízléstelen, azt mondhatnánk, divatszín lett minden területen – legyen szó politikáról, gazdaságról, társadalomról vagy informatikáról – a zöld.

Adószakértői szemmel

Az informatikai vezetőkön túl más területek (pl. a gazdaság, az állam- és közigazgatás, az intézmények, a politika) vezetői sem ülhetnek a babérjaikon. Ám hogy mire kell felkészülniük, hogy milyen méretĹą átalakulásra van (lenne) szükség, és milyen ellentmondások, érdekellentétek, kulturális, politikai, gazdasági, szociális különbségek nehezítik a negatív környezeti hatások csökkentését, arról László Csaba, a KPMG adópartnere adott egyetlen kiragadott terület, az adórendszer zöldítését célzó törekvések, lehetőségek és azok érvényesíthetőségének mértéke kapcsán némi betekintést.

A fentieket konkrét hazai példán szemléltetve, a jelenleg befolyt adók összetétele volt a kiindulópont. Az idei várható 27 400 milliárd forintos költségvetés kb. 40 százaléka, azaz 10 000 milliárd forint az állampolgároktól, vállalatoktól különböző jogcímeken beszedett adókból származik. A zöldadórendszer kapcsán felvetődő számokat a későbbiekben az általunk fizetett fenti közterhek összegéhez érdemes viszonyítani. Az áfa, a tb és az szja kb. egyforma mértékben, egyenként mintegy 2000 milliárdot hoz a konyhára, a kiegészítő adóval együtt a társasági adó megközelítőleg 700, míg az IPA 400-500 milliárdot.

Ösztönzés és tiltás

A zöldadórendszer irányába ható adók kétfélék, szankcionáló és ösztönző típusúak. Idehaza az előbbiek meghatározó részét az üzemanyagokhoz és a környezetszennyezésért kevésbé, egészségi állapotunkért annál inkább felelős dohányárukhoz és italokhoz is köthető jövedéki adók teszik ki. A kedvezmény jellegĹą adók valamiféle, a környezetszennyezés csökkentését célzó ösztönzőrendszert visznek az adórendszerbe. Ilyen például a termékdíjakból, a csomagolóanyagok újrahasznosítás-célú visszagyĹąjtése kapcsán kapható visszatérítés, amely Magyarországon leginkább a söriparra jellemző. A mĹąanyag palackok esetében azonban, részben az állam- és közigazgatás mulasztása miatt, még kevésbé élünk a lehetőséggel, hiszen hazánkban mindössze a lakosság 15 százaléka éri el a szelektív hulladékgyĹąjtőket. Másrészt a fogyasztóké, hiszen ahol elérik, ott sem 100 százalékos a visszagyĹąjtési arány.

A zöldadórendszerre jellemző kettős megközelítés tehát egyik oldalon tiltást, szankciót jelent, a másikon valamilyen motiváció, ösztönzés segíti hozzáállásunk megváltoztatását bizonyos, a környezetünk állapota szempontjából fontos tevékenységekhez. Biztató, hogy más, például a társasági adónemben is megjelennek a büntető jellegĹąek mellett az ösztönző tételek, ugyanakkor megmutatkozik a zöldadó effajta megközelítésének ellentmondásossága is. Példaként László Csaba a súlyadót említi, ahol az öregebb s így környezetszennyezőbb kocsik után kevesebbet fizetünk, mint a legújabb, de környezetkímélő gépjármĹąvek után. Ami mindaddig igazságtalannak és „környezetbarátságtalannak” látszik, amíg nem hozzuk összefüggésbe a szociális kérdésekkel (a szociálisan érzékeny idősebb korosztályé a környezetszennyezőbb jármĹą), illetve amíg nem vetjük össze a havonta futott kilométereik számát. Vagyis az adórendszernek csak ezen egyetlen eleme is mutatja, hogy mennyire nehéz igazságosan meghatározni a környezetszennyezés visszaszorítását célzó adókat. Tehető-e ebben teljes igazság – teszi fel a kérdést a volt pénzügyminiszter –, kialakítható-e olyan zöldadórendszer, amely szociálisan sem igazságtalan, és alapvetően a zöldszempontok is érvényesíthetők benne?

Zöldadórendszer – meghatározó elemek

László Csaba szerint a zöldadórendszer kapcsán három fő elemre érdemes összpontosítani. Elsőként a mindennapi életminőséget említi – hogyan befolyásolja az emberek életminőségét a fogyasztás, és hogyan kötődnek ehhez a legkülönbözőbb adórendszerbeli elemek. A második a fogyasztáshoz szükséges javak előállítóinak a fenntartható fejlődéshez való hozzáállása, míg a harmadik a környezeti szempontok legkülönbözőbb elemeinek megjelenése az adórendszerben.

Magyarországon ma a zöldadók aránya igen alacsony, köztük, mint már említettük, az üzemanyagokhoz kötődő jövedéki adó a legjelentősebb. Kivetése szempontjából nagyon fontos, hogy ne csak a kivetők, a politika, de a fogyasztók, a felhasználók, a termelők számára is világos legyen, milyen célt szolgál. Annál is inkább, mivel a zöldadó irányába történő elmozdulás az adórendszer strukturális átalakításával is jár. A korábbi, a viszonylag könnyen átlátható, megfogható, a folyókat, a termőföldet, a levegőt szennyező gyártók, szolgáltatók felelősségére összpontosító filozófia – a fogyasztók felelősségét is figyelembe véve – változtatásra szorul. Vagyis megkérdőjelezhetetlen a környezetszennyező fogyasztók adórendszeren keresztüli büntethetősége.

A körülöttünk mind környezettudatosabbá váló világhoz igazodva, szükség van a magyar gazdaságot, ipari és szolgáltatási szektort érintő változásra is. A zöldadórendszeren keresztül az ipar zöldítését szolgáló iparágakat kell támogatni, ami a versenyképesség szempontból jó irány Magyarország számára, ám globális hatása, Kína és India környezetpolitikájából adódóan, minimális.

Leghatékonyabb egy megelőzésre koncentráló adórendszer lenne, amelyben a már említettek kapcsán a fogyasztók is érintettek lennének. Ez viszont az adórendszer és a legkülönbözőbb támogatási rendszerek Magyarországon még csak nyomokban fellelhető összhangját feltételezi.