Ki, kivel, miért? (1.)

Globális együttműködések, szövetségek az elmúlt két évben

4 / 6 oldal

Az IT- és az ICT-piac korábban sem szűkölködött globális vagy helyi együttműködésekben, szövetségekben, de az elmúlt két év kiváltképp bővelkedett ezekben. Néha csak a korábbi megállapodások megerősítésére, kibővítésére került sor, de platformok, piacok kapcsán – a gyakorlatilag szinte kizárólag kereskedelmi szempontú disztribúciós, dealeri megállapodásokon túl is – szép számmal kötődtek újak. A konvergálódó telekommunikációs, média-, internet- és IT-szektor mindinkább elmosódó határvonalai éppúgy hatással vannak a vállalkozások együttműködési kedvére (kényszerére), mint a (gyakorta épp a korábbi együttműködésből kiinduló) felvásárlások révén kialakult új piaci helyzet, az új technológiák térhódítása, a szabványosítás iránti kényszer és még sorolhatnánk.
Jelenlegi, a nemzetközi szintérre kitekintő és egy további, a hazai együttműködési készséget firtató összeállításunkban a teljesség igénye nélkül, elsősorban a frontvonalakat, illetve azok elmosódását érzékeltetve, nem a szakmai érdekképviseletekre koncentrálunk. Ezen belül kiemelten az elmúlt másfél év – ahol szükségét érezzük, kissé távolabbra is visszatekintünk – alkalmi vagy hosszú távú stratégiai együttműködései, történései, céljai és az ezek mentén kirajzolódó, a felhasználók döntéseinek szempontjából fontos irányvonalak feltárására igyekszünk összpontosítani.

Csak intelligensen!

2006-ban, régi szövetségesként, az IBM és az SAP a nagy teljesítményt kedvező árral párosító, nagy teljesítményű BI-megoldás készítésébe kezdett. Az irány az SAP részéről érthető, hiszen – ahogy már említettük – a nagyvállalatok felé beszűkült az ERP-piac, így érthetően helyezte át a hangsúlyt az elsősorban épp ezen szféra által preferált BI-megoldás, illetve -eszköz kínálatának bővítésére – nemzetközi színtéren a köz- és államigazgatásra is kiterjedően. A folyamat nem most kezdődött. Az SAP 2003-ban indított felvásárlási és együttműködési hullámot BI-kompetenciája növelésére és a BI-piac meghódítására. 2003-ban az adatintegráció és az alkalmazásfejlesztés támogatására létrehozta az R/3-as alaptechnológiának számító NetWeaver adatintegrációs platformot. 2004-ben már maga is kínált a szabályozásoknak megfelelő beszámolók készítéséhez Sarbanes–Oxley megoldást. 2004-ben a Teradatával szövetkezett adatigényes iparágakat célzó adattárház-megoldások fejlesztésére. 2005 elején a norvég ILytix felvásárlásával jelentéskészítő és tervezőfunkciókkal egészítette ki a kisvállalati piacra szánt SAP Business One-t. Áprilisban pedig több mint száz, az egyes iparágak sajátosságainak megfelelő, NetWare-platformra épülő elemzőalkalmazást dobott piacra. Szintén ebben az évben továbbfejlesztette a MicroStrategy az SAP BW adatainak elemzésére szolgáló eszközkészletét. Szolgáltatócégek számára indított globális partnerprogramjába 2006-ban a Fujitsu-Siemens is belépett. 2007-ben OEM-megállapodást kötött a több informatikai óriáscégnél is OEM-partner Informaticával, így annak adatintegrációs eszközei bekerültek az SAP üzletiintelligencia-platformjába, hogy könnyebb legyen integrálni az SAP-rendszereken kívüli forrásokból származó adatokat.

Az SAP riválisa, az adatbázis-fejlesztő cégként indult s így az üzleti intelligencia terén kezdetektől előnyben lévő Oracle sem tétlenkedik. Az ERP- és CRM-piaci erősödését célzó stratégiáját folytatva – itt legnagyobb dobása a Siebel bekebelezése volt – felvásárlásokkal erősíti piaci helyzetét. Idei nagy húzása piaci versenytársa, a vállalati teljesítménykövető rendszerek élmezőnybeli szállítójaként ismert Hyperion áprilisban bejelentett felvásárlása volt. Az SAP is akvirált idén BI-céget. Az egyedi elemzőszoftverek fejlesztőjeként ismert Pilot Software februári felvásárlásának végső célja a PilotWorks SAP-alkalmazásokba integrálása.

És még mindig az üzleti intelligenciánál maradva: 2007 márciusában látott napvilágot a hír, hogy az Accenture a SAS-sal eddig is meglévő együttműködése szorosabbá fűzésével kívánja kiterjeszteni üzletiintelligencia-szolgáltatásait. Ennek keretében egyrészt megerősíti SAS-képességeit, más oldalról szakértelmével támogatja a SAS-termékek fejlesztését. Így már többször bizonyított megoldásokat szállíthat az Accenture Információs Menedzsment Szolgáltatások (Accenture Information Management Servicees – AIMS) divízión keresztül ügyfeleinek, illetve a specifikus hozzáadott értékek alkalmassá teszik az üzleti intelligencia iránti fokozódó igények kielégítésére. A SAS a kapcsolat révén BI-szoftvereiből származó bevételeinek gyorsuló növekedésével számol.

 

 

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció