Budapest is szerepel a leginkább spammel fertőzött európai városok listáján

4/ 4 oldal

A Symantec  internetes veszélyekről szóló jelentésének (ISTR) ma napvilágot látott XII. száma megállapítja, hogy a netbűnözők a rosszindulatú programok és szolgáltatások fejlesztése, terjesztése és használata terén egyre professzionálisabbak lesznek, sőt tevékenységük egyre inkább kereskedelmi jelleget ölt. Mivel a netbűnözést továbbra is az anyagiak ösztönzik, a netbűnözők szakavatottabb támadási módszereket, eszközöket és stratégiát használnak kártevésükhöz. A jelentés szerint 2007 első félévében az internet egészét tekintve az összes megfigyelt e-mail 61 százalékát tette ki a levélszemét. Az EMEA-régióra vonatkozó megállapításokból kiderül, hogy Magyarországon ez az arány számottevően nagyobb, mintegy 82 százalék, így a régió országai között a harmadik helyet foglalja el.



2007. január 1. és június 30. között az internet egészét tekintve az összes megfigyelt e-mail 61 százalékát tette ki a levélszemét. Az EMEA-térségben ebben az időszakban az összes megfigyelt e-mail 67 százaléka volt levélszemét.

Az EMEA-térség legtöbb e-mailt küldő 20 országa közül a levélszemét szempontjából első 5 helyen álló ország a következő:

 

  1. Lengyelország    86%   
  2. Spanyolország    82%       
  3. Magyarország    82%       
  4. Oroszország    81%       
  5. Olaszország    75%   

   
Fontos megjegyezni, hogy ezek a százalékok nem az ezekben az országokban keletkezett levélszemét teljes mennyiségére, hanem az egyes országokból származó, a Symantec által ilyennek minősített e-mailekre vonatkoznak.

2007. első felében az EMEA-térségben Olaszországban találták a legtöbb levélszemetet terjesztő zombit. Ezek a térségben talált összes zombi 10 százalékát jelentik. Az előző időszakban tapasztalt 8 százalékról nőtt meg az olaszországi levélszemét-terjesztő zombik aránya. Az EMEA-térségben Madrid volt az a város, ahol a legtöbb levélszemét-terjesztő zombi volt. Ez a város – annak ellenére, hogy Spanyolország egészében csökkent a levélszemét-terjesztő zombik száma – megőrizte első helyét. A levélterjesztő zombik számát tekintve az alábbi sorrend figyelhető meg a régió városai között:

  1. Madrid  -  Spanyolország
  2. Petah Tiqwa - Izrael
  3. Milánó - Olaszország
  4. Moszkva - Oroszország
  5. Isztambul - Törökország
  6. Ankara - Törökország
  7. Budapest - Magyarország
  8. Varsó - Lengyelország
  9. Katovice - Lengyelország
  10. Poznan - Lengyelország
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció