Budapest is szerepel a leginkább spammel fertőzött európai városok listáján

3 / 4 oldal

A Symantec  internetes veszélyekről szóló jelentésének (ISTR) ma napvilágot látott XII. száma megállapítja, hogy a netbűnözők a rosszindulatú programok és szolgáltatások fejlesztése, terjesztése és használata terén egyre professzionálisabbak lesznek, sőt tevékenységük egyre inkább kereskedelmi jelleget ölt. Mivel a netbűnözést továbbra is az anyagiak ösztönzik, a netbűnözők szakavatottabb támadási módszereket, eszközöket és stratégiát használnak kártevésükhöz. A jelentés szerint 2007 első félévében az internet egészét tekintve az összes megfigyelt e-mail 61 százalékát tette ki a levélszemét. Az EMEA-régióra vonatkozó megállapításokból kiderül, hogy Magyarországon ez az arány számottevően nagyobb, mintegy 82 százalék, így a régió országai között a harmadik helyet foglalja el.



2007 első hat hónapjában a Symantec a többlépcsős támadások növekedését észlelte. Az ilyen támadások egy közvetlen rosszindulatú tevékenységet nem szolgáló, kezdeti támadással indulnak, viszont további támadások véghezvitelét szolgálják. A többlépcsős támadásra példa a lépcsőzetes letöltő, amellyel a támadó céljainak megfelelően változtathatja a tetszés szerinti veszélyforrást tartalmazó, letöltődő elemet. Az internetes veszélyekről szóló jelentés szerint a Symantec azt állapította meg, hogy az 50 leggyakoribb rosszindulatú kódminta közül 28 lépcsőzetes letöltő volt. A legszélesebb körben jelzett új, rosszindulatú programkódcsalád ez időszak alatt a többnyire Storm Worm (Viharféreg) néven ismert Peacomm trójai volt. A támadó eszközkészlet mivolta mellett a többlépcsős támadásra is példa az MPack készlet, amelyhez többlépcsős letöltő rész tartozik. 

További fontos megállapítások

 

  • A Symantec internetes veszélyekről szóló jelentésének XII. száma a 2007. január 1. és június 30. közötti időszakot öleli fel.
  • A bűngazdaság szerverein a leggyakrabban hirdetett cikk a hitelkártya volt. Az összes hirdetett áru 22 százalékát tették ki. Alig valamivel (21 százalék) szorult a második helyre a bankszámla.  
  • A Symantec 237 sérülékenységet jegyzett fel a webböngészők beépülő moduljainál. Ez jelentős növekedés a 2006 második felében jelzett 74-hez, illetve a 2006 első felében jelzett 34-hez képest.
  • A netes játékok előfizetői adatait ellopni próbáló, rosszindulatú kód a lehetséges fertőzések szerinti 50 leggyakoribb kódminta 5 százalékát tette ki. A netes játék az egyik legnépszerűbb internetes tevékenységgé válik. Gyakran olyan árut testesít meg, amelyet valódi pénzért lehet megvásárolni, így a támadóknak lehetőséget jelent az anyagi haszonszerzésre.
  • A levélszemét tette ki az összes megfigyelt e-mail forgalom 61 százalékát. 2006. második feléhez képest ez kismértékű emelkedést jelent. Akkor az e-mailek 59%-a bizonyult levélszemétnek.
  • A számítógépek vagy más adattároló eszközök ellopása vagy elvesztése tette ki a jelen időszakban az azonosságlopás kockázatát jelentő összes adatsértés 46 százalékát. A Symantec informatikai kockázatkezelési jelentése megállapította, hogy a vállalatok 58 százaléka legalább 5 évente komoly adatvesztés elébe néz.  

 

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció