Bluetooth szabvány lesz a Nokia Wibree

A Nokia bejelentette, hogy hivatalos Bluetooth szabványként fejleszti tovább Wibree elnevezésű, energiatakarékos rövid hatótávolságú vezeték nélküli adatátviteli technológiáját.

A Nokia 2001 óta dolgozik a Wibree-n, amely mintegy 10 méteres körzetben teremt összeköttetést különféle elektronikus eszközök között, és ehhez a Bluetooth energiafogyasztásának alig a töredékét használja. A technológia azonban éppen azért nem terjedt el gyorsan és széles körben, mert a készülékgyártók nem szívesen ruháznak be egy újabb vezeték nélküli megoldásba a már megszokott Bluetooth helyett. Mike Foley, a Bluetooth iparági szövetség vezérigazgatója elmondta, hogy a fenti problémák ellenére a legtöbb gyártó régóta szorgalmazza egy a jelenlegi Bluetooth-nál energiatakarékosabb szabvány létrehozását, így a mostani megegyezés tulajdonképpen mindkét félnek jól jött. A Wibree alkalmas a mobiltelefonoknál is kisebb eszközök, például gyerekjátékok, karórák, vagy a gyógyításban használt miniatűr diagnosztikai szenzorok vezeték nélküli összeköttetésére számítógéppel vagy más központi egységgel.

Foley szerint a Wibree-n alapuló energiatakarékos Bluetooth szabvány egy éven belül kidolgozásra kerülhet, a termékek megjelenésére pedig ezután már nem kell majd sokáig várni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció