Egyesíti távközlési infrastruktúra üzletágait a Nokia és a Siemens

A Nokia és a Siemens bejelentették, hogy egyesítik távközlési eszközgyártó és infrastruktúra üzletágaikat, amivel a majdani közös vállalat az egyik legjelentősebb szereplővé léphet elő a világpiacon.
A két cég említett részlegei, a Nokia mobilhálózati, illetve a Siemens vezetékes és mobilhálózatokat fejlesztő és kezelő részlege tavaly együttesen mintegy 15,8 milliárd eurós forgalmat bonyolítottak. Ez egy csoportba emelheti az egyesített vállalatot a Cisco Systems-el, vagy a nemrég létrejött Alcatel-Lucent társasággal. Az összeolvadástól, amely a tervek szerint pénzmozgás nélkül fog megvalósulni, éves szinten 1,5 milliárd eurós megtakarítást várnak, miközben 2010-ig 10-15 százalékkal, azaz maximálisan akár 9000 fővel szándékoznak csökkenteni a dolgozók összlétszámát.

A Siemens gondokkal küzdő mobiltelefon-gyártó üzletágának a tajvani BenQ számára történő, tavalyi eladásának híre talán sokak számára elhomályosította azt a tényt, hogy a vállalat évek óta partnert keres egyébként nyereséges távközlési infrastruktúra részlege számára is. A Nokia az egyesített vállalat révén új területre lép, mivel saját hálózati üzletága ezidáig nem foglalkozott vezetékes megoldásokkal. A piacon igen éles versenyt támasztanak olcsóbb áraikkal az olyan távol-keleti cégek, mint például a kínai Huawei.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció