Licenctisztaság kontra szerzett jogok megnyirbálása

2 / 5 oldal
A magyar BSA iroda a 2003. évi záró sajtótájékoztatóján igazán jó eredményekről számolhatott be. A tájékoztató egyik "bezzeg cégével" beszélgetve azonban a cikkíró kicsit jobban elgondolkodott a jogtisztítási akciók hátterében zajló folyamatokról. Mert az eredmény lehetne még nagyobb is, ha a cégek kihasználnák a legutolsó technológiák adta lehetőségeket, és nem is nagy költségráfordítás árán. Sőt, akár megtakarítás is kijöhetne belőle.

A kis- és középvállalatoknál az informatikai infrastruktúra gatyába rázásához szükséges kulcstechnológiát a multi-Windows szerverek és Windows terminálok kifejlesztése hozta. Ennek gyökerei a Citrix WinFrame termékéhez nyúlnak vissza. A Citrix alapítója, Ed Jacobucchi, az IBM-nél az OS/2-es operációs rendszer főkonstruktőre volt, amíg elege nem lett az IBM következetlenségeiből. Ugyanígy volt Bill Gates Microsoft-vezér is. Mint már tudjuk, mindketten szakítottak is az IBM-mel, amikor elég erősnek érezték hozzá magukat.

Ed az OS/2-t többfeladatos (multitasking) mellett többfelhasználósra (multiuser) is át akarta gyúrni, a UNIX terminálkapcsolatok mintájára. Az IBM félthette tőle a nagygépes és középgépes többfelhasználós operációs rendszerrel működő eszközeinek a piacát (amelyek végül e nélkül is buktak!), ezért az OS/2-st csak legföljebb terminálemulátornak szánták a nagyobb gépkonfigurációkhoz. Nem akarták, hogy túl nagyra törjön. Ed a fejébe vette, hogy akkor az IBM-en kívül fogja ezt megcsinálni. Mint korábban Amdahl, az IBM nagygépek hardver-főkonstruktőre, akinek a kezét az IBM szintén folyton le akarta kötni, de az sem hagyta. Konkurens céget alakított, és az első IBM-klónokat produkálta, csak még a nagygép kategóriában (IBM plugcompatible machines - dugasz kompatibilis gépek).

Amikor az IBM-mel a Microsoft is összerúgta a port, és ráállt s Windows-vonalra, Ednek egyértelművé vált, hogy nem az OS/2-essel kell vesződnie, hanem a Windowst kell egyfelhasználósból többfelhasználóssá gyúrnia. A közben irtózatos ütemben növekvő PC hardverteljesítmények és az Intel x86 alapú szerverkonstrukciók megjelenése egyértelművé is tette, hogy ezeknek a 200 tonnás gorillahardvereknek a hatékony kihasználása már lehetetlen egyfelhasználós operációs rendszerekkel. Ugyanakkor Bill Gates és csapata még mindig a rengeteg eladandó sok kis dobozos szoftver bűvöletében élt, szintén nem akarta a többfelhasználós Windowst. Ed azonban elkészített egy NT4-es változatot, amely frenetikus piaci sikert aratott. A Microsoft kénytelen volt elfogadni ezt a technológiai irányt, egyébként a közben a UNIX-okkal is konkuráló és a nagy teljesítményű PC-architektúrákon egyre nagyobb teret nyerő, természetesen többfelhasználós Linuxokkal szemben nem is tudta volna hogyan fölvenni a versenyt.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció