Informatikai milliárdok: ahogy a Kehi látja

Ahogy a Kehi látja

5 / 11 oldal
[fsimage 1 left]A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétették a mostanában sokat emlegetett, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentést, mely súlyos megállapításokat tartalmaz az Orbán-kormány idején megalakított Informatikai Kormánybiztossággal kapcsolatban. Ismeretes, hogy a Kehi-jelentésbe való betekintés után a kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.


"A vizsgált időszakban a MeH informatikai infrastruktúrájának fejlesztéséért két önálló szervezet volt felelős, az Informatikai Kormánybiztosság és a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága.

A feladatok egyértelmű elhatárolása nem történt meg, így az egyes feladatokat párhuzamosan, míg másokat egyik szervezet sem látta el.
A fejlesztési feladatot mindkét szervezet, az informatika fejlesztésének tervezését egyik szervezet sem végezte.
Az MKGI gazdálkodással és beszerzéssel kapcsolatos szabályzatainak alkalmazott formái a MeHVM utasítás, közigazgatási államtitkári utasítás, valamint a MKGI Főigazgatói utasítás.

A szabályzatok nem minden esetben felelnek meg az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak (hatályba léptetés, aktualizálás). Szükségesnek tartjuk a szabályzatok soron kívüli aktualizálását, alkalmazásuk és betartásuk elrendelését.

A 179/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. § d) pontja értelmében a Kormány és szervei, valamint a MeH tekintetében az MKGI végzi a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési feladatokat. A 1143/1999. (XII. 30.) Korm. határozat pedig feladatává tette a központosított közbeszerzési feladatok ellátását.
Az SZMSZ szabályozza a feladat és hatásköröket, azonban a főosztályok nem ennek megfelelően végzik a feladataikat. Az SZMSZ-t 2002. májusában módosították, azonban a feladat- és hatásköröket továbbra sem rendezték.
A beszerzési eljárások (közbeszerzés, központosított közbeszerzés, szabadkézi vétel, egyéb beszerzések) lebonyolításának belső szabályozására a 3/1999. sz. MeHVM utasítás szolgál. Az utasítás 1999. óta nem követte a jogszabályi változásokat, annak ellenére, hogy az MKGI többször kezdeményezte a módosítást. Egyes rendelkezései olyan jogszabályhelyekre hivatkoznak, melyeket már 2000. január l-jétől hatályon kívül helyeztek.

Az utasítás nem követte az MKGI szervezeti változását. Több rendelkezésében a már átalakult Főosztály jogait és kötelezettségeit részletezi."


 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció