Informatikai milliárdok: ahogy a Kehi látja

Ahogy a Kehi látja

10 / 11 oldal
[fsimage 1 left]A fokozott érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzétették a mostanában sokat emlegetett, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentést, mely súlyos megállapításokat tartalmaz az Orbán-kormány idején megalakított Informatikai Kormánybiztossággal kapcsolatban. Ismeretes, hogy a Kehi-jelentésbe való betekintés után a kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.


"A Belügyminisztérium fejezetnél a 2000-2002. években – a tanúsítványokon szolgáltatott adatok szerint – informatikai beruházásokra eredeti előirányzatként összesen 726,3 M Ft-ot terveztek. Az eredeti előirányzat évközben a 2000. évben 329 %-kal, a 2001. évben 1.139 %-kal, a 2002. évben 695 %-kal nőtt. Ezzel az informatikai beruházásokra 3 év alatt összesen már 5.545,8 M Ft állt rendelkezésre.

Az évközi átcsoportosítás egy kivételtől eltekintve felügyeleti hatáskörben történt. Az előirányzat növelés jellemzően nem a központi igazgatás saját informatikai fejlesztését szolgálta, hiszen a pénzügyi rendezést követően az informatikai esz-
közöket – Pheodasy 112-es segélyhívó rendszer, Robotzsaru, helyszíni bírságnyilvántartó rendszer – a végső felhasználónak (ORFK) térítésmentesen átadták.

A tényleges kifizetés a vizsgált időszakban összesen 4.646,2 M Ft volt, amely minden évben jelentősen elmaradt a módosított előirányzattól. Az informatikai beruházások előirányzat maradványa a 2000. évben 126,7 M Ft volt, a 2001. évben már az 500 M Ft-ot is meghaladta.

Szoftverek vásárlására 2001-ben 1.250 M Ft-ot fordítottak, amelyből 1.050 M Ft-ot a Microsoft szoftver licence tett ki. A kétéves futamidejű szerződés szerint a kifizetés 2002. évben is folytatódott. A számítástechnikai tanulmányok értéke 2000-ben 7 M Ft volt, 2001-ben már elérte a 60 M Ft-ot.

Az informatikai beruházások nem tervszerűen folytak és nem megfelelően voltak előkészítve. Az alkalmazói rendszerek fejlesztése nem volt hatékony, és máris korszerűsítésre szorulnak a nem megfelelő előkészítés miatt.

A vizsgált időszakban a BM SZMSZ-e az informatikai és távközlési helyettes államtitkár felelősségi körébe utalta az informatikai fejlesztések felügyeletét.
Az SZMSZ nem szabályozza az egyes szervezeti egységek közbeszerzési, illetve szabadkézi vétellel történt beszerzési eljárásokban való feladatait.

A BM központi igazgatásától kapott adatok szerint az informatikai eszközök állományának értéke 2000. évről 2001. évre 1.224 M Ft-tal, a 2001. évről 2002. I. félévére 2.398 M Ft-tal emelkedett. Ezen belül a számítógépek, nyomtatók és egyéb eszközök állománya átlagosan 22 %-kal, míg a szoftver állomány 46 %-kal növekedett. Az állóeszköz állomány alakulásában jelentős szerepet játszott a 2001. évi nagy arányú térítésmentes átadás a fejezet felügyelete alá tartozó központi költségvetési szerveknek.

Az informatikai eszközöket a BM-nél 1997. évtől 2001. december 31-ig – 4 évignem leltározták. Ezáltal megsértették a 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 37. §-át.

A tanúsítványokhoz tartozó pénzügyi kifizetések teljesítéséhez csatolt dokumentumok alapján utalványozás nélkül a 2000. évben összesen 1.901,5 E Ft-ot, a 2001. évben összesen 12.948,4 E Ft-ot fizettek ki, amellyel megsértették a 2000. évi C. törvény 165. § (2) és 167. § (1) bek.-ét.

A BM Költségvetési Ellenőrzési Főosztálya a belső ellenőrzések végrehajtása során az informatikai szakterületen számos hiányosságot tárt fel, megállapításaik azonban nem hasznosultak, kijavításukra intézkedéseket nem tettek."

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció