Egy tatai gimnázium drónokkal és robotokkal is csábítja a diákokat

Drónröptetéssel, robotikabemutatóval és a World Robot Olympiad világverseny feladataival is várja a pályaválasztás előtt álló diákokat a Tatai Református Gimnázium. Az intézmény tanulói évről évre kiemelkedő eredményeket érnek el hazai és nemzetközi robotikaversenyeken. A nyílt napra egy saját fejlesztésű online felülettel is készülnek, amely segít az érdeklődőknek megtalálni a számukra legizgalmasabb órákat. A programot egy rendhagyó „rapid randi” is színesíti.

 

„Komoly kapcsolatot keresünk. Legalább négy évre. Fontos a közös értékrend, a bizalom, az őszinteség és persze az a bizonyos első benyomás. Hamarosan kiderül, hogyan kezdődhet egy igazán jó kapcsolat a Refiben” – olvasható a Tatai Református Gimnázium Facebook-oldalán. A szokatlan felhívás mögött egy különleges kezdeményezés áll: az iskola a rapid randi ötletét újragondolva segíti a továbbtanulás előtt álló diákokat és szüleiket az intézmény megismerésében. A rövid, személyes beszélgetések során az érdeklődők az iskola diákjainak, pedagógusainak és vezetőinek, valamint az egykori tanulóknak is feltehetik kérdéseiket. Így több nézőpontból is képet kaphatnak a gimnázium mindennapjairól és közösségéről.

 

 

A november 5-én és 17-én megrendezett nyílt napokon azonban nemcsak a személyes találkozások kapnak szerepet. A továbbtanulás előtt álló fiatalokat drónröptetés és robotikabemutató is várja. A gimnázium diákjai az elmúlt időszakban több nemzetközi versenyen is eredményesen szerepeltek, így a látogatók a World Robot Olympiad világverseny feladataiba is betekintést nyerhetnek.

 

Az érdeklődők tájékozódását a NyíltnAPP nevű online felület is megkönnyíti. A rendszer segítségével előre összeállíthatják, mely tanórákon szeretnének részt venni, és tantárgyak szerint is szűrhetik a kínálatot. A felületen az is kiderül, melyik pedagógus és osztály óráját látogathatják meg, emelt szintű-e az adott foglalkozás, illetve melyik tanterembe kell menniük. A digitális segítségnek köszönhetően minden általános iskolás könnyebben megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő programot.

 

 

English Summary

The Tata Reformed Grammar School is welcoming prospective students with a series of exciting activities during its open days on November 5 and 17. Visitors can enjoy drone demonstrations, robotics presentations and explore challenges from the World Robot Olympiad. The school is also introducing a unique “speed dating” concept, giving students and parents the opportunity to meet teachers, current students, school leaders and alumni in short, informal conversations. An online platform called NyíltnAPP will help visitors plan their day and choose the lessons they would like to attend. The initiative aims to give prospective students a personal insight into school life and help them decide whether the school is the right fit for them.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció