Magyarország ismét robotika-világversenyek házigazdája lehet
2026. október 13.
Újabb rangos nemzetközi robotikaversenyek megrendezését tűzte ki célul az Edutus Egyetem: az intézmény 2029-ben az Európai Nyílt Bajnokságot, 2031-ben pedig a World Robot Olympiad (WRO) világdöntőjét hozná Magyarországra. A nemzetközi szervezettel már megkezdődtek az előzetes egyeztetések.
A kezdeményezést a magyar csapatok kiemelkedő nemzetközi eredményei és a hazai versenyzői közösség dinamikus bővülése is alátámasztja: két év alatt közel 80 százalékkal emelkedett a WRO hazai versenysorozatára nevező csapatok száma.
Jelenleg Zágráb ad otthont a World Robot Olympiad (WRO) Európai Nyílt Bajnokságának, amelynek megvalósításában Magyarország is jelentős szerepet vállal. A mintegy 50 országból érkező 220 csapat részvételével zajló esemény egyik fő szervezőpartnere az Edutus Egyetem, a verseny szakmai lebonyolítását pedig 20 magyar bíró segíti.
A rendezvény főszervezője a Horvát Robotikai Szövetség (HROBOS), amellyel az Edutus Egyetem 2019 óta működik együtt a horvátországi WRO-versenyek szervezésében. Az idei bajnokság a magyar intézmény számára egyúttal a nemzetközi jelenlét további erősítésének lehetőségét is jelenti, hiszen az egyetem a következő években ismét jelentős robotikaversenyeket rendezne Magyarországon.
Világbajnoki aranyérem és újabb nemzetközi sikerek
Magyarország már bizonyította, hogy képes otthont adni a fiatal robotépítők egyik legjelentősebb nemzetközi eseményének. A WRO első európai világdöntőjét 2019-ben Győrben rendezték meg az Edutus Egyetem szervezésében. A versenyre 74 országból 420 csapat érkezett, a rendezvény pedig mintegy 12 ezer látogatót vonzott.
A magyar csapatok azóta is rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el a nemzetközi mezőnyben. A hevesi AREA5 2022-ben ezüstérmet szerzett a dortmundi világdöntő RoboMission Elementary kategóriájában, 2024-ben pedig a Storms NGR győzött a Future Engineers kategóriában az izmiri világdöntőn.
A 2025-ös, szingapúri világdöntőn szintén két magyar csapat állhatott dobogóra. A STORMS RMS ezüstérmet nyert a RoboMission Senior kategóriában, míg a STORMS NGR bronzérmet szerzett a Future Engineers versenyszámban.
A sikersorozat idén szeptemberben Kaliforniában folytatódott: a piPatch csapata 177 ponttal megnyerte az Americas Open Championship Future Innovators Senior kategóriáját. A magyar versenyzők a 16 csapatos mezőny valamennyi indulóját maguk mögé utasították, a második helyezett kanadai csapat 172,33 ponttal zárt.
Egyre több fiatal választja a robotikát
A nemzetközi eredmények mellett a hazai versenyzői bázis is látványosan fejlődik. A WRO magyarországi versenysorozatára 2024-ben 165 csapat jelentkezett, 2025-ben már 202, 2026-ban pedig rekordot jelentő 296 csapat nevezett. Ez két év alatt közel 80 százalékos növekedést jelent, az idei csapatlétszám pedig csaknem 47 százalékkal haladja meg az előző évit.
A júniusban Győrben megrendezett nemzeti döntőbe 161 csapat jutott be, összesen 416 fiatal versenyzővel. A résztvevők 39 magyarországi településről érkeztek, ami jól mutatja, hogy a robotika iránti érdeklődés országszerte egyre erősebb.
A WRO különböző korosztályok és versenykategóriák számára kínál lehetőséget a tudás és a kreativitás megmérettetésére. A résztvevőknek egyes feladatokban önállóan működő robotokat kell megtervezniük, megépíteniük és programozniuk, más kategóriákban pedig saját technológiai fejlesztéseiket mutathatják be. A felkészülés nemcsak a műszaki és programozási ismereteket fejleszti, hanem a problémamegoldást, az együttműködést és az innovatív gondolkodást is ösztönzi.
Az Edutus Egyetem 2014 óta felel a WRO magyarországi versenyrendszerének szervezéséért és folyamatos fejlesztéséért. Az intézmény tehetséggondozási tevékenysége az évek során nemzetközi szintre emelkedett: az általa létrehozott EduDigiTech-hálózat Magyarország mellett további 12 országot kapcsol össze a természettudományos, műszaki és informatikai képzések, valamint a tehetséggondozás területén.
Újabb világdöntő érkezhet Magyarországra 2031-ben
A következő években az Edutus Egyetem a 2019-es győri világdöntő tapasztalataira, valamint a folyamatosan növekvő hazai robotikaközösségre építve szeretné tovább erősíteni Magyarország nemzetközi szerepét.
Az intézmény tervei szerint 2029-ben az Európai Nyílt Bajnokság, 2031-ben pedig a World Robot Olympiad világdöntője is Magyarországon kaphatna helyet. A két rendezvény ügyében az Edutus Egyetem már megkezdte az előzetes egyeztetéseket a WRO nemzetközi szervezetével. A helyszínről és a rendezési jogok odaítéléséről ugyanakkor még nem született végleges döntés.
Képek forrása: World Robot Olympiad
English Summary
Hungary could once again host major international robotics competitions, as Edutus University aims to bring the World Robot Olympiad (WRO) European Open Championship to the country in 2029 and the WRO World Final in 2031. Preliminary discussions with the international organization are already underway, although no final decisions have been made. The initiative builds on Hungary’s successful hosting of the WRO World Final in Győr in 2019 and the strong international results achieved by Hungarian teams in recent years. Most recently, Hungarian teams have secured podium finishes at the 2025 World Final in Singapore and won the Future Innovators Senior category at the Americas Open Championship in California in 2026. Interest in robotics is also growing rapidly at home, with the number of teams entering Hungary’s national WRO competition rising by nearly 80% between 2024 and 2026. Edutus University has organized and developed the Hungarian WRO competition system since 2014 and continues to promote STEM education, innovation and talent development internationally.
Kapcsolódó cikkek
- Rekordmennyiségű robotkészletet oszt ki idén a ProSuli
- Nem csak játék: így válik a technológia izgalmas kalanddá a gyerekek számára
- Robotok, drónok és MI – ilyen lesz a Kutatók Éjszakája a GDE-n
- Új humanoid robot érkezett Magyarországra: bemutatkozott a Unitree R1
- Egyre okosabb otthonok, személyre szabottabb mindennapok: ezt vitte az LG az IFA-ra
- Összekapcsolt készülékek, intelligens otthon, személyre szabott élmény: az LG jövőképe Berlinben
- Az LG és az NVIDIA rákapcsol: felgyorsítják a robotok fejlesztését
- Áttetsző abroncsok, önvezető robotok – már készül a mobilitás jövője
- Valós robotikai feladattal várta a világ fiatal tehetségeit az Audi Development Camp
- Az LG robotikai üzletága önálló sebességre kapcsol


