Az AI-éhségre egyenárammal válaszol az ABB
2026. szeptember 24.
Az ABB bejelentette az Infinitus bevezetését, az egyenáramú energiaellátási megoldásokból álló új portfólióját, amelyet kifejezetten az AI-adatközpontok gyorsan növekvő energiaigényének kiszolgálására fejlesztett ki.
Az Infinitus hozzájárulhat az egyenáramú architektúrák szélesebb körű elterjedéséhez az adatközpontokban, miközben növeli az energiahatékonyságot, csökkenti az energiaellátási infrastruktúra helyigényét, és lehetővé teszi a rendelkezésre álló számítási kapacitás bővítését. Az ABB várakozásai szerint az egyenáramú technológiák alkalmazása más, energiaintenzív iparágakban is egyre nagyobb szerepet kaphat.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az adatközpontok globális villamosenergia-igénye 2030-ra több mint kétszeresére nőhet. Az ABB becslése alapján az ugyanebben az évben létrejövő új adatközponti kapacitás mintegy 25–40 százaléka már egyenáramú energiaelosztást alkalmazhat.
A növekvő energiaigény egyik legfontosabb mozgatórugója a mesterséges intelligencia fejlődése. A következő generációs AI-chipek teljesítményigénye rackszekrényenként elérheti, illetve meg is haladhatja az 1 MW-ot, szemben a jelenlegi, mintegy 200 kW-os szinttel. Ez olyan energiaellátási architektúrák alkalmazását teszi szükségessé, amelyek a jelentősen nagyobb teljesítményigényt magasabb energiahatékonyság mellett képesek kiszolgálni.
Hatékonyabb energiaelosztás, kisebb helyigény
A 800 V-os egyenáramú energiaelosztás kisebb helyigényű infrastruktúra kialakítását teszi lehetővé, mivel kiküszöbölhet bizonyos, a hagyományos váltakozó áramú rendszerekben szükséges átalakítási lépéseket, ezáltal pedig mérsékelheti az ezekből adódó hőveszteséget.
Az ABB és a Boston Consulting Group (BCG) közelmúltban publikált közös tanulmánya szerint az egyenáramú energiaelosztás több mint 5 százalékkal javíthatja az energiahatékonyságot, miközben további helyet szabadíthat fel a számítási kapacitást biztosító rackszekrények számára.
Egy 500 MW-os adatközpont esetében az 5 százalékos hatékonyságjavulás 25 MW-tal nagyobb teljesítményt tehet elérhetővé a bevételt termelő informatikai rendszerek számára. Az ABB számításai szerint ez évente több mint 300 millió amerikai dollár többletbevételt eredményezhet. Az egy év alatt megtakarított energiamennyiség pedig csaknem egy teljes héten keresztül fedezhetné Washington D.C. villamosenergia-ellátását.
Integrált megoldás az energiaforrástól a rackszekrényig
Giampiero Frisio, az ABB Energetika üzletágának vezetője szerint: „Az ABB több mint 25 éve tölt be vezető szerepet az egyenáramú technológiák fejlesztésében és alkalmazásában számos különböző területen. Szorosan együttműködünk a chipgyártókkal, a nagy adatközpontokat üzemeltető ügyfelekkel, beszállító partnereinkkel és az iparági szervezetekkel annak érdekében, hogy meghatározzuk a nagy energiahatékonyságú egyenáramú architektúrák szabványait és bevezetésük ütemét.
Az Infinitus az első olyan portfólió, amely egy teljesen egyenáramú, illetve egy hibrid AC/DC adatközponti architektúra számára egyaránt biztosítja a következő generációs AI-chipek hatékony energiaellátásához szükséges alapvető komponenseket. A technológia hasonló energiahatékonysági előnyöket kínálhat más energiaintenzív ágazatokban, többek között a nagyüzemi gyártásban, a megújulóenergia-termelésben és a hajózásban is.”
Az Infinitus az iparág első integrált, az energiaforrástól egészen a rackszekrényig terjedő egyenáramú portfóliója. Központi eleme az ABB innovatív Infinitus szilárdtest-transzformátor-technológiája, amely lehetővé teszi, hogy az adatközpontok kisebb helyigény mellett, ugyanakkor nagyobb energiahatékonysággal működjenek.
Az ABB emellett az egyetlen jelentős technológiai vállalat, amely egyaránt gyártja a világ első, teljes körű IEC-tanúsítással rendelkező szilárdtest-megszakítóját, valamint az iparág első statikus középfeszültségű szünetmentes tápegységét (UPS). A vállalat szerint ez a technológiai portfólió szélességét tekintve egyedülálló piaci pozíciót biztosít.
Az Infinitus öt fő építőeleme
Az ABB Infinitus portfóliója öt, egymással integrált fő területre épül:
• Középfeszültségű energiaellátási rendszerek: stabil és üzembiztos kapcsolatot biztosítanak az adatközpont és a hálózatból származó, illetve a helyszínen megtermelt villamos energia között.
• Egyenáramú energiaforrások és villamosenergia-minőség: a váltakozó áramot az informatikai berendezéseknek helyet adó területen kívül alakítják egyenárammá.
• Egyenáramú energiaelosztás: biztonságos és megbízható energiaellátást biztosít, miközben kisebb helyigény mellett tesz lehetővé nagyobb teljesítménysűrűséget.
• Egyenáramú rendszerek védelme: védi a kezelőszemélyzetet, az AI-szervereket és az egyéb hardvereket az egyenáramú túláramokkal szemben.
• Hűtésoptimalizálás: a változtatható fordulatszámú, egyenáramú rendszerhez csatlakozó hajtások és motorok alkalmazásával csökkenti az energiafelhasználást az adatközpont informatikai és kiszolgáló területein egyaránt.
Rugalmas architektúra az AI-korszak adatközpontjai számára
Az ABB ügyfeleivel szorosan együttműködve, az egyes létesítmények energiaigényéhez, elrendezéséhez és energiamixéhez igazítja a megoldásokat. Ennek köszönhetően az egyes rendszerek az adott környezetben a lehető leghatékonyabban és legmegbízhatóbban működhetnek.
Az Infinitus az egyenáramú technológia rugalmasságával egészíti ki a hagyományos váltakozó áramú rendszereket, és különböző energiaellátási architektúrákba is integrálható. Az ABB szerint ez az AI-korszak adatközpontjai számára a hatékonyság, a megbízhatóság és a skálázhatóság új szintjét teheti elérhetővé.
Az integrált architektúra képes lehet biztosítani azt a nagy teljesítménysűrűségű és energiahatékony energiaellátást, amelyre a következő generációs AI-chipeket alkalmazó adatközpontoknak szükségük lesz. A portfólió egyes fő komponensei a következő tizenkét hónapban kerülnek gyártásba. Az ABB várakozásai szerint a teljes Infinitus portfóliót alkalmazó, eleve egyenáramú architektúrára épülő első adatközpontok telepítése és üzembe helyezése két-három éven belül valósulhat meg.
Tovább erősödik az ABB és az NVIDIA együttműködése
Az Infinitus bevezetése tovább erősíti az ABB és az NVIDIA együttműködését, amelyet a két vállalat 2025 októberében jelentett be. Az együttműködés célja olyan 800 V-os egyenáramú energiaellátási architektúrák fejlesztése, amelyek gigawattos léptékű AI-létesítmények energiaigényének kiszolgálására is alkalmasak lehetnek.
Az ABB több mint 25 éve fejleszt egyenáramú technológiákat, és az ezekhez kapcsolódó szabadalmainak száma meghaladja a 700-at. A szabadalmak többek között a megújuló energiaforrásokhoz, az energiatermeléshez és -tároláshoz, valamint a motorokhoz és hajtásokhoz kapcsolódó technológiákat fednek le.
English Summary
ABB has launched Infinitus, an integrated portfolio of DC power solutions designed to address the rapidly growing energy demands of AI data centers. The portfolio is intended to improve energy efficiency, reduce the footprint of power infrastructure, and enable higher computing capacity by supporting 800 V DC power distribution. According to ABB, DC architectures could account for 25–40% of new data center capacity built in 2030, as next-generation AI chips drive rack-level power requirements beyond 1 MW. Infinitus covers the entire power chain, from medium-voltage power supply and DC distribution to system protection and cooling optimization. The launch further strengthens ABB’s collaboration with NVIDIA on 800 V DC power architectures for gigawatt-scale AI facilities, while the technology could also deliver efficiency benefits in other energy-intensive industries.
Kapcsolódó cikkek
- Egyenáramra vált a digitális infrastruktúra? Az ABB szerint itt az idő
- Évek helyett hónapok: felpörgeti az MI-adatközpontok kiépítését a Schneider Electric
- Az ABB a Ferrari Hypersail fedélzetén feszegeti az elektrifikáció határait
- Egyre okosabb otthonok, személyre szabottabb mindennapok: ezt vitte az LG az IFA-ra
- Összekapcsolt készülékek, intelligens otthon, személyre szabott élmény: az LG jövőképe Berlinben
- A Siemens és a Reinhausen új alapokra helyezi az adatközpontok energiaellátását
- A Schneider Electric az AI-adatközpontok 800 VDC-s biztonságát vizsgálta
- Az MI új kihívások elé állítja az adatközpontok üzemeltetőit
- Az LG és az NVIDIA rákapcsol: felgyorsítják a robotok fejlesztését
- Okos tornyok, okos energia, okos működés: a CETIN hálózata már gondolkodik


