Videók, fotók, élő bejelentkezések: idén még gyorsabb lesz a net a Szigeten

Elindult a Sziget Fesztivál, amely idén is várhatóan több százezer látogatót fogad az Óbudai-szigeten. Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális eseményének hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel ezúttal is kiemelt hálózati kapacitással készül: a fesztivál idején egy Szombathely méretű település mobilhálózati igényeinek kiszolgálására elegendő kapacitás áll majd rendelkezésre. 

 

A tavalyihoz képest 20 százalékkal megnövelt hálózati kapacitás mellett a fesztiválozókat ingyenes Wi-Fi-vel, 15 mobiltöltő ponttal, valamint a Sziget élményének megosztását támogató aktivitásokkal is várja a Yettel.

A Sziget mobilhálózati szempontból is különleges kihívást jelent. A legforgalmasabb időszakokban akár 70–80 ezer ember is használhatja egyszerre mobilkészülékét a mindössze 60–70 hektáros fesztiválterületen. Ráadásul a látogatók a hétköznapokhoz képest jelentősen több fényképet, videót és élő tartalmat töltenek fel. Míg általános körülmények között a feltöltési forgalom jellemzően a teljes letöltési forgalom 10 százalékát sem éri el, a fesztivál csúcsóráiban ez az arány akár 30 százalékra is emelkedhet. Mindez jól mutatja, hogy a fesztiválozók számára kiemelten fontos élményeik azonnali online megosztása.

 

 

40 százalékkal nőtt a Yettel nagy sebességű 5G-kapacitása

A Yettel hálózati infrastruktúra-partnerével, a Cetinnel együttműködésben a tavalyi, 31 szektoros kiépítést továbbfejlesztve idén 20 százalékkal növelte a fesztiválon elérhető teljes 4G- és 5G-kapacitást. Ezen belül a nagy sebességű, C-band frekvenciát használó 5G-cellák kapacitása 40 százalékkal emelkedett.

A korszerű 4G- és 5G-technológiák nemcsak nagyobb teljesítményt tesznek lehetővé, hanem energiahatékonyabb működést is biztosítanak. Az új generációs hálózati eszközök kevesebb hűtést igényelnek, és ugyanakkora adatforgalmat kisebb erőforrás-felhasználás mellett képesek kiszolgálni.

A rendszer kiépítése és üzemeltetése több mint 50 millió forintos fejlesztést jelent a Yettel számára. A tervezéstől az üzemeltetésig és a folyamatos felügyeletig összesen 30 fős mérnök- és szervizcsapat dolgozik azon, hogy a hálózat a fesztivál teljes időtartama alatt megbízhatóan működjön.

 

 

A Sziget idején 21 lokáción, összesen 144 mobilcella-kapacitással biztosítja a hálózati kiszolgálást a Yettel. A fesztivál területén működő mikrocellák jellemzően 100–200 méteres szektorokat fednek le. A sűrű hálózati struktúrára azért van szükség, mert rendkívül kis területen kell egyszerre több tízezer felhasználó hang- és adatforgalmát kiszolgálni.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a legnagyobb adatforgalom, különösen a videós feltöltések és megosztások tekintetében, a Nagyszínpad környékén jelentkezik, ezért ezen a területen is további hálózati fejlesztések történtek.

A tavalyi adatok szerint a teljes fesztiválidőszakban a csúcsórai mobilforgalom 10 százalékkal haladta meg az előző évit, ennek 40 százaléka pedig már 5G-hálózaton zajlott. A teljes adatforgalmon belül az 5G részaránya elérte a 25 százalékot. A szakemberek idén arra számítanak, hogy a kompatibilis készülékek számának további növekedésével ez az arány akár a 30 százalékot is megközelítheti.

„A Sziget mobilhálózati szempontból egészen más működést és megoldásokat kíván, mint egy átlagos városi környezet. Nagyon kis területen, rövid idő alatt ugrik meg az ügyfelek száma, miközben a fesztiválozók a szokásosnál jóval több videót és képet töltenek fel. A kiváló ügyfélélmény biztosítása érdekében idén is jelentős fejlesztésekkel készültünk: a tavalyihoz képest további 40 százalékkal növeltük az elérhető 5G-kapacitást. Elsődleges célunk, hogy a látogatók a lehető legzökkenőmentesebben oszthassák meg élményeiket” – mondta Mang Balázs, a Yettel műszaki stratégiai igazgatója.

 

 

Fókuszban a digitális szabadság

A hálózat fejlesztése mellett a Yettel hivatalos telekommunikációs partnerként a fesztivál teljes időtartama alatt a digitális kapcsolódás élményét is támogatja. A szolgáltató 15 mobiltöltő ponttal, valamint ingyenes Wi-Fi-zónával várja a látogatókat, hogy azok a fesztivál ideje alatt is folyamatosan kapcsolatban maradhassanak.

„A Szigeten a mobilhálózatunkon keresztül tesszük kézzelfoghatóvá a digitális szabadság élményét, márkaaktivitásainkkal pedig valódi fesztiválhelyzetekre reagálunk. Naponta több ezer embernek biztosítunk lehetőséget arra, hogy a kihelyezett ingyenes töltőpontokon feltöltsék telefonjukat, és kapcsolatban maradhassanak egymással. Idén a Yettel Reels Factoryval is várjuk a fesztiválozókat, ahol saját videókat készíthetnek ikonikus, mesterséges intelligencia által generált Sziget-hátterekkel. A Yettel Colosseum mellett kialakított aktivitási zónánkban ingyenes Wi-Fi-t is biztosítunk, így a látogatók a Sziget pörgése mellett megtapasztalhatják a Yettel villámgyors hálózatának élményét is” – mondta Tőzsér Judit, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.

A folyamatos online elérhetőséget a megerősített mobilhálózat és az ingyenes Wi-Fi-zóna mellett a Yepp digitális előfizetés is támogatja. A hazai fesztiválozók online, néhány kattintással igényelhetik a Yeppet, amellyel a Sziget ideje alatt akár díjmentesen is megtapasztalhatják a korlátlan mobilnetezés élményét.

 

 

English Summary

The Sziget Festival has kicked off in Budapest, with hundreds of thousands of visitors expected to attend the event on Óbuda Island this year. As the festival’s official telecommunications partner, Yettel has increased its total 4G and 5G network capacity by 20% compared to last year, while high-speed 5G capacity has grown by 40%. The upgraded network is designed to handle the exceptional demand generated by tens of thousands of visitors using their mobile devices simultaneously and sharing significantly more photos, videos and live content than in everyday conditions. During the festival, Yettel will operate 144 mobile-cell capacities across 21 locations, supported by a dedicated team of 30 engineers and service specialists. In addition to the enhanced network, visitors can use free Wi-Fi and 15 mobile charging points across the festival site. Through its Reels Factory activation and other digital experiences, Yettel is also putting the concept of digital freedom at the heart of its presence at Sziget.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció