Újabb 100 ezer dolláros támogatással segíti a Kyndryl a fiatalok digitális felkészítését Magyarországon

A Kyndryl jótékonysági szervezete, a Kyndryl Alapítvány bejelentette globális támogatási programjának harmadik évében támogatott nonprofit szervezetek körét. Az idei 14 kedvezményezett között ismét helyet kapott a United Way Magyarország, ezzel a Kyndryl tovább erősítve hosszú távú elkötelezettségét a kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-készségek fejlesztése mellett világszerte.

 

A Kyndryl Alapítvány idei támogatási portfóliója a korábbi sikeres együttműködések folytatása mellett új partnerségekkel is bővül. A kezdeményezések középpontjában a kiberbiztonsági és mesterséges intelligencia képzések, a digitális befogadás, valamint a munkaerőpiaci felkészítés állnak.

 

A United Way Magyarország immár második egymást követő évben részesül támogatásban. A szervezet a 100 000 amerikai dolláros hozzájárulást az „United for CyberSafe Youth” program folytatására és továbbfejlesztésére fordítja. A moduláris képzési program középiskolás diákokat és fiatal felnőtteket szólít meg, különös figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű közösségekre és a látássérült résztvevőkre.

 

A program hatását jól példázza Dorottya története, aki pécsi látássérült középiskolásként éppen az érettségire és egyetemi továbbtanulására készült, amikor részt vett a mesterséges intelligenciára fókuszáló képzésen. A foglalkozások során olyan digitális eszközöket és alkalmazásokat ismert meg, amelyek megkönnyítik az önálló tanulást: képesek összefoglalni a tananyagokat, illetve akadálymentes formátumban elérhetővé tenni azokat.

 

 

„Fel tudom tölteni a tananyagokat, akár teljes tankönyveket is, az alkalmazás pedig úgy foglalja össze őket, hogy könnyen megértsem. Olyan érzés, mintha a saját tankönyvemmel beszélgetnék” – mesélte Dorottya.

 

A képzés nemcsak az új technológiák megismerésére helyezett hangsúlyt, hanem a mesterséges intelligencia felelős és tudatos használatára is. Ennek köszönhetően Dorottya nemcsak új digitális eszközökkel gazdagodott, hanem azt is elsajátította, hogyan alkalmazhatja ezeket kritikusan és hatékonyan a tanulásban, illetve a mindennapokban – olyan készségeket, amelyek felsőfokú tanulmányai során is meghatározó szerepet játszanak majd.

 

A Kyndryl Alapítvány olyan kezdeményezéseket támogat világszerte, amelyek piacképes digitális készségeket fejlesztenek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevők könnyebben találjanak megfelelő munkalehetőséget. A támogatott programok várhatóan több mint 100 000 ember életére lesznek pozitív hatással.

 

„A Kyndryl Alapítvány magyarországi jelenléte immár a harmadik évébe lépett, és ez lehetőséget ad arra, hogy tovább erősítsük elkötelezettségünket azok iránt a programok iránt, amelyek gyakorlati kiberbiztonsági és mesterségesintelligencia-ismeretekkel készítik fel a fiatalokat a jövő kihívásaira” – mondta Presszer Péter, a Kyndryl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A United Way Magyarországgal közösen azon dolgozunk, hogy minél több diák és fiatal felnőtt számára váljanak elérhetővé a magas színvonalú digitális képzések.”

 

 

English Summary

The Kyndryl Foundation has announced the recipients of the third year of its global grant program, with United Way Hungary once again selected among the 14 nonprofit organizations receiving funding. Through a USD 100,000 grant, the Foundation will support the continuation and expansion of the United for CyberSafe Youth program, which equips high school students and young adults with cybersecurity and artificial intelligence skills. The initiative places a strong emphasis on digital inclusion by reaching underserved communities and people with visual impairments. Participants gain practical knowledge on the responsible use of AI and digital tools that support learning and future employability. The renewed partnership reflects Kyndryl's long-term commitment to preparing the next generation with the digital skills needed to thrive in an increasingly technology-driven world.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció