Az SZTNH díjazta a jövő kutatóit és innovátorait

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén ismét díjazta az Ujvári János diplomadíj-pályázatra benyújtott szakdolgozatokat. A pályázat célja, hogy a végzős hallgatók a diplomamunkájuk témájához kapcsolódva értékes, gyakorlati ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelméről és hasznosításáról – olyan tudást, amelyet később kutatóként, mérnökként vagy vállalati szakemberként is hasznosíthatnak saját fejlesztéseik vagy cégük innovációinak piaci érvényesítése során.

Az SZTNH kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a társadalom és a gazdasági szereplők körében erősítse a szellemitulajdon-védelmi kultúrát. Ennek része az évente meghirdetett Ujvári János diplomadíj-pályázat is, amely eredetileg az iparjogvédelmi tudatosság növelését célozta, de az évek során kibővült a szerzői jogi témákra is, így mára a pályázat a szellemitulajdon-védelem teljes spektrumát lefedi.

 

A hallgatók a pályázatra az általuk készített diplomamunkával nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait legalább 10 oldalon tárgyalják, vagy olyan szakdolgozattal, amely teljes egészében a szellemitulajdon-védelem egy kiválasztott aspektusával foglalkozik. Az SZTNH a dolgozat elkészítését szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulenssel segíti, aki végig kíséri a hallgatót a folyamat során.

 

A pályamunkák közül több, a konzulensek és bírálók véleménye alapján, az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle című szakmai kiadványban is megjelenhet, ami a pályázók első, fizetett publikációjává válhat. A pályázat jelentőségét jól mutatja, hogy sok korábbi tehetséges résztvevő ma már az SZTNH munkatársa.

 

 

A 2024/25-ös tanév volt a pályázat tizenharmadik kiírása, amelyben kategóriánként díjazták a legjobb munkákat. Idén négy kategóriában lehetett pályázni: szabadalom és használatiminta-oltalom, védjegy és formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog, valamint a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

 

A tanévben 32 hallgató regisztrált a pályázatra, közülük 24-en fejezték be a teljes pályázati folyamatot, és végül 12-en részesültek pénzjutalomban. A legaktívabb pályázók a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói voltak (7-7 fő), az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemről 5, de pályamunkák érkeztek többek között a Széchenyi Egyetemről, ELTE-ről, Károli Gáspár Református Egyetemről, Miskolci Egyetemről, Szegedi Tudományegyetemről, Pannon Egyetemről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről is.

 

A pályamunkák témái változatosak voltak; az elmúlt évekhez hasonlóan a szerzői jogi dolgozatok domináltak. A legnépszerűbb téma a mesterséges intelligencia, míg a szabadalom kategóriában a gyógyszeripar kapott kiemelt figyelmet. A díjazott pályázatok között szerepelt írás a gyógyszeripar jövőjéről, a körkörös gazdaságra optimalizált terméktervezésről, a hivatásos szervek védjegyjogosultságáról, a tartalommegosztó szolgáltatók szerzői jogi felelősségéről, valamint az IP menedzsment felsőoktatási alkalmazásáról.

 

A 2025/26-os tanévre szóló Ujvári János diplomadíj-pályázatra december 1-ig lehet regisztrálni. Az SZTNH minden érdeklődő végzős hallgatót bátorít a részvételre, hiszen a pályázók szakértő mentorokat kapnak, mélyebb rálátást nyerhetnek a szellemi tulajdon komplex területére, megismerhetik annak innovációs értékláncbeli jelentőségét, és pénzjutalomban is részesülhetnek.

 

A díjazottak névsora, valamint a pályamunkák pontos témája és címe az SZTNH honlapján megtalálható.

 

 

English Summary

The Hungarian Intellectual Property Office (SZTNH) has once again awarded the Ujvári János Diploma Prize to outstanding theses submitted by graduating students. The competition helps students gain practical knowledge about intellectual property protection and commercialization, which they can apply in their future careers as researchers, engineers, or corporate professionals. In the 2024/25 academic year, 32 students participated, with 12 receiving cash prizes for their innovative work in patents, trademarks, copyrights, and the economic role of intellectual property. The most popular topics included artificial intelligence and the pharmaceutical industry. Registration for the 2025/26 edition of the competition is open until December 1, offering students expert mentorship and the opportunity to publish their work.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció