XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.

A kétnapos eseményen három előadóteremben folynak majd az előadások, harmincnál is több neves előadó részvételével, s öt teljes értékű workshopra is sor kerül. 

 

Ha egy konferencia eléri a huszadik évfordulóját, az mindenképpen jelentős eredmény, és persze jó alkalom is egy kis visszatekintésre. Az első nap estéjén egy kerekasztal beszélgetéssel kezdődik az ünneplés, amelyen a résztvevők együtt idézik fel a két évtizeddel korábbi körülményeket. 20 éve minden sokkal könnyebb volt, vagy nem? Az biztos, hogy az akkori e-kereskedők csoportja egy nagyobb szobában elfért egyszerre. Milyen volt az e-ker élet, amikor még kétkedve néztek rájuk az ismerősök, amikor a hazai teljes e-ker forgalom 10 Mrd Ft volt, amikor a kártyás fizetés még nem is nagyon létezett. Szó lesz növekedésről, megoldhatatlan akadályokról, kudarcosabb sztorikról és hogy mit hozhat a jövő, hiszen ki tudhatná jobban mint azok, akik már 20 éve együtt űzik ezt a szakmát! A beszélgetés során egy könnyed hangvételű szakmázással és sztorizgatással vezetik át a szervezők a szakmai napot egy jó hangulatú estébe.

 

 

Egy közös koccintást követően az Ecommerce Hungary nagydíjak átadásával, egy kis vidám programmal, utána pedig egy remek bulival, a Radio Live zenekar fellépésével folytatódik a program, a második napon pedig remek motivációs előadások után teljes értékű workshopokat, képzéseket tartanak az érdeklődőknek.  Neves külföldi szakértővel is találkozhatnak, aki Amazon és más marketplace témában tart előadást, és teret kap a felfutóban lévő B2B is.

 

A konferencia szlogenje: Ismerd meg az ismeretlent és a szervezők azt ígérik, ezért tesznek is majd, hogy a résztvevők a konferenciáról új tudással felvértezve térjenek majd haza.

 

Konferenciajegyek, szállásfoglalás és részletes program az ekerkonferencia.hu weboldalon.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció