A Startup Világbajnokság budapesti győztesei

A Dokiapp nyerte a Startup Világbajnokság budapesti elődöntőjét, míg a HoloSapiens a második helyet szerezte meg a nagy megmérettetésen. Ezzel a rangos nemzetközi rendezvényen végül két magyar projekt is kiérdemelte az esélyt, hogy eljusson a San Franciscó-i Startup Világbajnokság döntőjére, ahol a győztes csapat, a világ legjobbjaival mérkőzhet meg az 1 millió dolláros fődíjért!

Izgalmas startup versenynek adott helyet a Create 26. A versenyre ünneplőbe öltöztetett Király utcai közösségi irodában a Startup világbajnokság legjobbjai magyar nevezői prezentálhatták vállalkozásukat a nemzetközi zsűri előtt.

 

A Startup Világbajnokságon a döntőbe jutott tíz hazai startup között feltűnően sok volt egészségügyi projekt. A nemzetközi szakmai zsűri végül a Dokiapp prezentációját ítélte a legjobbnak. Az online orvosi vagy pszichológiai konzultációt kínáló mobil megoldás, videótelefonáláson keresztül teszi elérhetővé az orvosi vizsgálatokat. Az alapító Somogyi Tibor szerint megfogalmazása szerint digitális egészségügyi platformjuk, olyan telemedicina megoldással segíti a vállalatokat, amelyek növeli az alkalmazottak egészségtudatosságát. A projekt egyébként a világ bármely pontján könnyen bevezethető, így hatalmas lehetőséget lát a San Franciscoi döntőn való bemutatkozásban.

 

 

A második helyezett megoldása a virtuális térbe helyezi az orvosi oktatást, az emberi test megismerésének lehetőségeit. Az orvosokból szerveződött csapat, a HoloSapiens, már a HSUP program zárórendezvényén is komoly figyelmet kapott, de Startup Világbajnokság zsűrije is a nagy jövőt jósol a virtuális valóság megoldásaival operáló, orvosi oktató projektnek. A csapat alapítója Móga Kristóf szerint hamarosan nagy szerepe lesz az orvosi és egészségtudományi oktatás és készségfejlesztés területén a kiterjesztett és kevert valóság módszereinek.

 

A két győztes november végén utazhat a San Franciscoba, ahol a Pegasus Tech Ventures által alapított Startup Világbajnokság döntőjét rendezik és a világszerte 60 országban megrendezett elődöntők győztesei közül választják ki a legjobbat. A HoloSapiens még egy külön díjat is begyűjtött a Vienna Business Agency jóvoltából jövő nyáron egy hétig vendégeskedhetnek a legnagyobb bécsi startup rendezvénysorozaton.

 

 

A budapesti rendezvényt idén is a Pozi.io nemzetközi innovációs platformjának szakemberei szervezték. A rendezvény sikeréhez azonban nagyban hozzájárult, hogy a hazai ökoszisztéma többszereplője is összefogott és a támogatta a rendezvényt.  A hazai elődöntő végül egy olyan összefogással jöhetett létre, amelyben a főtámogató Mosaic Alpha mellett a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkársága is segítséget ajánlott a szervezőknek, a befektetői oldalt a Vespucci Partners képviselte, a startup világ olyan aktív szereplői is szerepet vállaltak, mint a Fireg.hu, vagy a Coding Sans.

 

Szolnoki Szabolcs a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára a megnyitóban kiemelte, hogy „a magyar vonatkozású Nobel-díjak tekintetében lakosságarányosan a világelsők között vagyunk. Éppen itt az ideje, hogy felzárkózzon a startup ökoszisztémánk is, és újabb unikornisok szülessenek, amelyek a kineveléséhez olyan programok kellenek, mint a Startup Világbajnokság budapesti fordulója, amelynek örömmel voltunk résztvevői és partnerei az idei évben.”

 

 

A Mosaic Alpha & DLabs alapítójaként Vidákovics Attila hosszú távú elkötelezettséggel és szakértelemmel járult hozzá a zsűri döntéseihez. Attila szerint a magyar szürkeállomány alkotta innováció nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményekre képes, ezért fontosnak tartja, hogy a versenyképes hazai projektek méltó figyelmet kapjanak a nemzetközi porondon is. Ezáltal a hazai innovátorok nem csupán helyi, hanem globális szinten is figyelmet és elismerést nyerhetnek.

 

Kovács Roland az eseményt megszervező POZI.io ügyvezetője szerint szintén nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló megmérettetésekre, mivel az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek a fejlődésre, a bemutatkozásra. A Pozi.io, a legnagyobb hazai innovációs platformként céljának tekinti a hazai startupok nemzetközi bemutatkozási lehetőségeinek szélesítését, mert az ilyen események új hidakat építenek az ökoszisztémában, növelik a hazai tehetségek nemzetközi elismertségét.

 

A San Franciscoban a döntőt november legvégén rendezi a Pegasus Tech Ventures, így a két magyar csapat hamarosan lehetőséget kap arra, hogy bebizonyítsa, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő teljesítményt tudnak nyújtani a hazai tehetségek. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció