Samsung okossĂŒtƑ teszt – a kĂ©nyelem zĂĄloga

2/ 2 oldal

Néhány finomság erejéig nálunk vendégeskedett a Samsung okossütƑje, az MC32F606TCT modell, amely méretébƑl adódóan elsƑre inkább egy hagyományos mikróra emlékeztet, ám az okos jelzƑ korántsem véletlen. 

Spenótos vadrizs pirított sütƑtökkel

Hozzávalók 4 személyre:

  • fél csésze hosszú szemƱ rizs
  • fél csésze vadrizs
  • 2 marék spenót
  • 2 csésze kézmeleg víz
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg sütƑtök
  • olaj 

 

Elkészítés:

1. Egy hƑálló tálba öntsük a kétféle rizst, a vizet, és tegyük rá a vajat. Fedjük le, majd samikrohullám legmagasabb fokozatán (900 W) 15 percig kezdjük meg a fƑzést.

2. Szakítsuk meg a fƑzést a 8. percnél. Keverjük össze a rizst a felvágott spenótlevelekkel, majd a Start gomb megnyomásával folytassuk a fƑzést.

3. SerpenyƑben kevés olajon pirítsuk meg az apró kockára vágott sütƑtököt.

Tálaláskor a kész spenótos rizsre tegyünk egy-egy evƑkanál sütƑtököt.

 

Megjegyzés: Hagyományos módon is el lehet készíteni az ételt. A rizst a vízzel vajjal minimum lángon/fokozaton fƑzzük 15-20 percig, majd összekeverjük a spenóttal. Én a spenótleveleket fokhagymával megpirítottam, majd a rizshez öntöttem, és még a tƱzön átmelegítettem. A pirított sütƑtökkel összekevertem. Köretnek kiváló. 

 

CsƑben sült válogatás tartármártással (és gyömbérrel)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 3 db cékla
  • 2 db nagyobb répa
  • 4 db vilmoskörte
  • 1 fej hagyma
  • 1 csokor kakukkfƱ
  • 1 csokor metélƑhagyma
  • 5 dkg gyömbérgumó
  • 4 adag tartármártás
  • olaj

 

Elkészítés:

1. A zöldséget és a gyümölcsöt hámozzuk meg és vágjuk egyforma méretƱ kockákra. A hagymát vágjuk apróra.

2. Tegyük az egészet egy tálba, locsoljuk meg olivaolajjal, szórjuk meg egy csipet sóvel. FƱszerezzük friss kakukkfƱvel, majd alaposan keverjük össze.

3. Tegyük kerámia sütƑtálba. Nyomjuk meg kétszer a légkeverést jelzƑ gombot, majd állítsuk be a sütési idƑt 20 percre. Süssük roppanósra Ƒket.

4. Még melegében szedjük tálkákba és vágjunk rá metélƑhagymát, reszeljünk rá gyömbért, és egy jó nagy evƑkanál tartármártással keverjük össze. 

 

Megjegyzés: Én kihagytam a gyömbért az intenzív íze miatt.

 

 

 

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł