Az első koreai rádióval a világpiacra: 50. születésnapját ünnepli az LG

Ötvenéves az 1958-ban alapított LG Electronics, amely mára a világ vezető elektronikai cégeinek egyikeivé vált. A vállalat egy olyan országból indult világméretű hódító útjára, ahol 1958-ban a gazdasági palettáról teljes egészében hiányzott az elektronika.

1957-ben Koo In-Hwoi, az akkor még Goldstar név alatt működő vállalat alapítója és vezérigazgatója éjszakáit rádióhallgatással töltötte. A rádió akkoriban a civilizáció szimbóluma volt, a legfejlettebb eszköz, amely híreket hoz a világról, de Koreában abban az időben még nem létezett a gyártásához szükséges technológia és szaktudás, majd az LG elődje 1959-ben életre hívta az első korai gyártmányú rádiót. A vállalat nemcsak az első koreai rádiót készítette el, de elsőként használt hazai gyártású alkatrészeket is, és teremtette meg ezáltal egy év leforgása alatt a koreai elektronikát. A dél-koreai vállalat volt az ázsiai félsziget országaiból az első, amely külföldi leányvállalatot létesített, illetve az első koreai szereplő, aki átlépte a 100 millió dolláros exportforgalmat. Az LG Electronics ezt követően először Korea vezető vállalatává lépett elő, ma pedig már 82 külföldi leányvállalattal működik, és 114 országban rendelkezik értékesítési egységgel.

Az LG fennállásának főbb mérföldkövei

1958: megalakul a Goldstar
1959: piacon az első koreai rádió
1977: megjelenik az első koreai színes tévé
1978: a vállalat exportforgalma átlépi a 100 millió amerikai dollárt
1980: megnyitja kapuit az első európai értékesítési pont
1984: az értékesítésből származó bevétel több mint 1 milliárd koreai won
1995: a vállalat neve LG Electronics-ra változik
1998: a világ első 60 inch-es plazma tévéjét az LG gyártja
1999: megalakul az LG.Philips LCD
2000: piacon a világ első internet hozzáférés biztosító hűtőszekrénye az LG-től
2002: az LG Holding Company alatt megalakul az LG Electronics (LGE) és az LG Electronics Investment (LGEI)


Az 50 éves LG számokban

 

  1958 2007 2008 (becsült)
Alkalmazottak 300 fő 82 000 fő 82 000 fő
Értékesítésből származó bevételek 50 millió KRW (1959) 41 trillió KRW 44 trillió KRW
Export 50 000 USD (1962) 18,3 milliárd USD  
Tőke 10 millió KRW (1958) 7,2 trillió KRW  
Nettó nyereség 29 millió KRW (1962) 1,2 trillió KRW  
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció