Napelemgyártásba fektet az LG

A feltalálása után kissé elfeledett, majd az utóbbi években reneszánszát élő napelemek gyártásába fektet a dél-koreai gyártó. A fejlesztések egyre jobb hatásfokot biztosítnak, a kereslet pedig soha nem látott mértékben nő.

Az LG igazgatótanácsa október végi ülésén úgy döntött, hogy a koreai Gumiban található A1 plazmapaneleket előállító gyártósort napelemek gyártására állítja át. Az LG a tervek szerint 2010-ig 220 milliárd KRW-t fektet két gyártósor létrehozásába. A vállalat számításai alapján az első gyártósor 2010 első negyedévében, a második gyártósor pedig 2011 első negyedévében kezdi meg a sorozatgyártást. Mindkét gyártósoron kristályos szilícium napelemek és modulok készülnek majd egyenként 120MW kapacitással. Az LG napelemekkel foglalkozó üzleti csoportja jelenleg a vállalat technológiai igazgatója alá tartozik. Az új stratégia részeként 2008. júniusában az LG Electronics átvette testvérvállalatától (LG Chem Ltd.) a napelemekkel foglalkozó üzletágat.

Az iparági szakértők előrejelzései szerint a kristályos szilícium napelemek adják majd az üzletág 80 százalékát, míg a fennmaradó részt vékonyréteg napelemek teszik ki. A kristályos szilícium napelemekben szilíciumszeleteket alkalmaznak, míg a vékonyréteg napelemekben különböző anyagokból készült fényelnyelő rétegeket és elektródákat visznek fel egy alapra, így a vékonyréteg napelemek viszonylag olcsók, de alacsony hatásfokúak. A globális napelem-piac éves forgalma jelenleg több mint 10 milliárd dollárra tehető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció