Tovåbb csökkennek a vezetékes összekapcsolås díjai

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának legfrissebb határozatai nyomán több mint húsz százalékkal csökkennek a jelentƑs piaci erejƱ vezetékes szolgáltatók referencia-összekapcsolási díjai, így egyebek mellett a hívásindítás és -végzƑdtetés nagykereskedelmi árai is – jelentette be az NHH. Az új nagykereskedelmi díjakat 2008. május 1-jétƑl kell alkalmazni.

A határozatok nyomán a Magyar Telekom hálózatában a hívásvégzƑdtetés és hívásindítás díjai az uniós átlag alá csökkennek, a kisebb szolgáltatók díjai pedig közelítenek ezekhez. A legnagyobb magyarországi vezetékes szolgáltató hálózatában, csúcsidƑben a híváskezdeményezés nagykereskedelmi ára 2002-ben percenként még 7,44 Ft-ba került, majd négy lépésben, 2005 ƑszétƑl 2,08 Ft-ra, az új döntés nyomán pedig 1,38 Ft-ra csökken. Ugyanitt a hívásvégzƑdtetés nagykereskedelmi ára 2002-ben még percenként 7,07 forint volt, majd szintén négy lépésben 2005 Ƒszére 1,79 forintra csökkent, az új tarifa pedig percenként 1,38 Ft lesz.

A hívásindítási és hívásvégzƑdtetési forgalmi díjak, valamint a számhordozás és a szolgáltató elƑválasztás szempontjából kiemelkedƑen fontos egyszeri díjak mérséklése újabb lehetƑséget kínál a szolgáltatóknak, hogy csökkentsék kiskereskedelmi tarifáikat; növeli a hangpiaci versenyt és új lendületet adhat a számhordozhatóságnak és a közvetítƑválasztásra épülƑ szolgáltatásoknak.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł