NHH-eljárás az Invitel szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatban

Eljárást indított a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az Invitel telefonos szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatban - közölte Szabó Tibor, az NHH Szegeden működő hatósági nyilvántartások igazgatóságának vezetője csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

A hatósághoz és a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjéhez sok előfizető fordult, hogy a szolgáltató telefonos szerződéskötési gyakorlata körül problémás a helyzet - mondta a szakember a szervezet sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az ügyben az NHH hivatalból indított eljárást, jelenleg az adatok bekérése és az eset feltárása folyik.

Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője elmondta, az előfizetők által kifogásolt szerződések kétféleképpen - telefonon, illetve ügynökökön keresztül személyesen, akár a lépcsőházban - kötettek. A legtöbb probléma abból adódott, hogy olyanok szerződéskötését is elfogadták, akik nem a szolgáltatás előfizetői voltak.

Több panaszos is kizárólag végighallgatta a cég telefonos értékesítője által elmondottakat, nem jelezte, hogy szeretné az adott szolgáltatást igénybe venni, ennek ellenére aktiválták azt, és annak díja jelentkezett is a következő havi számlán - tudatta a szakember.

Takács Péter szerint a fogyasztók úgy tudják elkerülni az ilyen helyzeteket, ha egy hasonló megkeresés esetén határozottan igent vagy nemet mondanak az ajánlatra, illetve további tájékoztatást kérnek, ám ez utóbbi nem jelentheti azt, hogy a szolgáltató csak a szerződést küldi ki.

A fogyasztók érdeke, hogy minél több információt össze tudjanak gyűjteni az adott szolgáltatással kapcsolatban, és ezek alapján el tudják dönteni, hogy szükségük van-e rá. Ez igaz a személyes megkeresésre is - ebben az esetben fontos azt is tisztázni, pontosan melyik szolgáltatott képviseli az ügynök - a fogyasztó ekkor is kérhet gondolkodási időt a döntés meghozatalára - hangsúlyozta a szakember.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció