Internetes sakk-vb magyar és német szervezésben

Egyedülálló kezdeményezésként internetes világbajnokság megszervezését tervezi a Magyar Sakkszövetség a németekkel közösen.
Kállai Gábor szakmai igazgató úgy véli, hogy ősszel kerülhet sor a bemutató mérkőzésre. Az elképzelések szerint Budapesten és Berlinben vagy Münchenben egy-egy nagymester csapata mérné össze tudását. A lényeg: mindent szabad, azaz a játékosok egyformán igénybe vehetnek emberi és gépi segítséget, bármilyen programot használhatnak a lépések elemzése során.

- Mondhatni, hogy az internet a sakk természetes megjelenési formája - nyilatkozott Kállai Gábor. - A tavalyi Lékó Péter-Kramnyik páros találkozó alatt 900 ezren látogatták meg a mérkőzés honlapját. Arra teszünk kísérletet, hogy kiderüljön: hogyan lehet maximálisan kihasználni az emberi és gépi intelligenciát.

Amennyiben a terv beválik, jövőre kiírják a kieséses rendszerű vb-t, amelyen - némileg a Forma-1-hez hasonlóan - a világ több pontján szerveződő istállók vennének részt.

Az idei legfontosabb cél azonban: helytállás az október 27. És november 13. között Bledben rendezendő olimpia, ahol rendkívül fiatal, 25 éves átlagéletkorú férfi csapattal indulnak a magyarok.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció