A Magyar Marketing SzövetsĂ©g Ășjra elnökĂ©vĂ© vĂĄlasztotta Hinora Ferencet

Magyar Marketing Szövetség tagjai a május 24-i Elnökválasztó KözgyƱlésen újabb négy évre szavaztak bizalmat Hinora Ferencnek, aki megválasztásával a második leghosszabban regnáló elnökévé vált az MMSZ-nek. 

Az elnök következƑ ciklusában is nagy hangsúlyt kap a minƑsítés és az edukáció. „Elkötelezettek vagyunk a szakmánk iránt és programjainkkal továbbra is szeretnénk fejleszteni a marketing színvonalát, a tagjainkat pedig segíteni abban, hogy eredményes marketing tevékenységet folytassanak.” –nyilatkozta az újra megválasztott elnök.

 

A Magyar Marketing Szövetség 2016-ban kiemelkedƑen eredményes évet zárt, árbevételét 39 százalékkal tudta növelni, míg eredményét közel megnégyszerezte az elƑzƑ évhez képest. Ez a növekedés a taglétszám intenzív bƑvülésének, a két napos konferencia kiemelkedƑ látogatottságának és az újonnan elindított szakmai programoknak a következménye. A szövetség által szervezett Országos Marketing Konferencia mind szakmai színvonalával, mind résztvevƑi számával kiemelkedett az éves szakmai rendezvények közül, hiszen közel 700 marketing szakember vett részt rajta.

 

Az MMSZ a kimagasló eredményeknek köszönhetƑen a közeljövƑben még több minƑségi szakmai programot tud megvalósítani a szakmabeliek, illetve a szakma iránt érdeklƑdƑk számára.

 

 „A 90-es években a szakmai szervezetekre nagyon sokan úgy tekintettek, mint az elsƑ információszerzési pontra. KésƑbb az internet széleskörƱ elterjedésével a szakmai szervezetek meghatározó szerepe csökkent, de mára véleményem szerint újra megerƑsödik, hiszen az online térben lévƑ rengeteg információt csak a hiteles szakmai szervezetek tudják megszƱrni. Az MMSZ továbbra is a marketing szakma elsƑszámú eligazodási pontja. Magyarországon jelenleg számos önjelölt marketing szakértƑ van, ezért is nagyon fontos feladatunk a közeljövƑben, hogy segítsük az eligazodást, kiemelve a követendƑ példákat, szakembereket, esettanulmányokat. Ezeket a célkitƱzéseinket mind díjaink, mind a szakértƑi minƑsítƑ rendszer bevezetésén, a marketing.hu weboldal teljes megújításán keresztül kívánjuk megvalósítani a továbbiakban.” – hangsúlyozta Hinora Ferenc.

 

A Szövetség 2015-ben a 25. Jubileumi KözgyƱlésén adta ki elƑször az ÉletmƱdíját, amellyel elsƑ alkalommal Dr. Tomcsányi Pált, majd ezt követƑ évben Dr. Hoffmann Istvánnét tüntette ki. Az idei KözgyƱlésen az ÉletmƱdíjat Dr. Molnár DezsƑ kapta, aki 90 éves koráig aktívan oktatott a Corvinus Egyetemen. Az MMSZ az ÉletmƱdíjjal egy kiteljesedett, a marketing szakma egésze érdekében végzett, eredményes szakmai életutat ismer el. Ezúton is gratulálunk neki!

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł