Hosszabbít Az Év Honlapja

Még nevezehetnek azok, akik még nem jelentkeztek Az Év Honlapja pályázat idei versenyére. A szervezők ugyanis az érdeklődésre, illetve a hosszú hétvége miatti kiesésre hivatkozva meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közösen rendezett pályázatát.

„A marketinget megtanulni napok kérdése. Mesterévé válni - egy életen át tart. – mondta Philip Kotler, a szakma egyik legnagyobbja. 'Az Év Honlapja' pályázat már 13. éve azért létezik, hogy a hazai digitális marketing szemléletet megváltoztassa, átformálja, új irányokat mutasson azoknak a szakembereknek, akik ezen a pályán dolgoznak. Rengeteg lehetőség rejlik benne, amit  a vállalkozások még nem mernek elhinni. Kétség sem fér hozzá, hogy Vannak, akik már elindultak az úton, ezt évről-évre a pályázatokból látjuk"– nyilatkozta Varga István, a pályázat alapítója.

 

Az Év Honlapja zsűrije október eleji első ülésén nagy örömmel vették, hogy a nevezések idén is rendkívül jó minőségűek és egyetértettek abban, hogy most is nagy munka lesz kiválasztani a legjobbakat. A szakmai szempontok nem változtak: dizájn, impresszió, innovativitás, interaktivitás, navigáció, reszponzivitás és a kategóriának megfelelő tartalom az, amit szem előtt tartanak az értékelésekkor.

 

A pályázatokat a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2014. november 10-ig várják a szervezők. A közönségszavazásnak természetesen nincs vége, a pályázat indulásától egészen 2014. november 19-ig, – a pályázat Facebook oldalán – bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt.

 

Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és Marketing szakos hallgatói értékelik majd, ezzel biztosítva teret a következő generáció online marketingeseinek is. A díjátadónak 2014. december 3-án a már jól megszokott helyszín, a csodálatos Hotel Hélia gálaterme ad otthont, ahol 2014 legjobb pályázatai kerülnek majd díjazásra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció