Célegyenesben a CEE Lift Off!: 23 ország 148 startupja jelentkezett a 150.000 euróért

Idén közel másfélszer annyian jelentkeztek a CEE Lift Off!-ra, mint tavaly: 2016-ban összesen 23 ország 148 startupja indult el az egyik legnagyobb regionális versenyen.

A megmérettetés 2. fordulójába bejutott 35 induló vállalkozásnak most egy videóinterjúban kell meggyőznie a bírákat, melynek eredménye május 23-án kerül nyilvánosságra, a 10 legígéretesebb kiválasztott cég pedig június 3-án szállhat ringbe a 150.000 eurós fődíjért.

 

Többek között orosz, szerb, horvát, szlovák, bolgár, román, olasz, francia, dán, ukrán és lengyel cégek is jelentkeztek a CEE Lift Off!-ra, így a hazai rendezvény minden valószínűség szerint a legsokszínűbb startup-palettát fogja felvonultatni június 3-án, a Brain Bar Budapest keretében megrendezett döntőn. 

 

„A versenyre nevező cégek fókuszpontjain jól tetten érhetők a világban bekövetkezett változások: a tavalyihoz képest szignifikánsan megugrottak a terrorizmussal és a menekültekkel foglalkozó, társadalmi témák megoldását katalizáló projektek, ugyanakkor az egészségügy vagy a környezetvédelem területén és az üzleti szférában működő cégek hatékonyságnövelését célzó ötletek is nagy számban jelentkeztek” – mondta el Oszkó Péter. A zsűri által kiválasztott első körös shortlistre, amelyre összesen 12 országból 35 cég jutott be, többek között a fenntartható nagyvállalati működést támogató applikáció, a gyerekek olvasási szokásait fejlesztő program, jelszavainkat védő IT megoldás, intelligens evezőgép, a gyermekek egészségi állapotát felügyelő app és a WC-be helyezhető vizeletelemző (és ezáltal egészségességünket mérő) megoldás kapott helyet. A videós anyagokat az Indivizo által biztosított platform segítségével a Balogh Péterből, Késmárki Lászlóból, Botond Szabolcsból, Domonkos Andrásból, Peresztegi Zoltánból, Kátay Zoltánból, Makai Bencéből, Pongrácz Dávidból és Oszkó Péterből álló zsűri fogja kiértékelni, és választja ki a 10 legjobbat. 

 

A győztes az OXO Labs által biztosított fél éves akcelerátor program mellett a hazai befektetők szupercsapataként aposztrofált Power Angelstől kap 150.000 eurós befektetési ajánlatot, és a co-working terek hazai pionírjának számító Lofficeban tölthet el 6 hónapot. Továbbá a tavalyi évhez hasonlóan egy közönség által választott különdíjas az Oppenheim ügyvédi iroda csapatának támogatását is élvezheti. Emellett újdonság, hogy a Kreatív magazin PR toplistáján 2015-ben második alkalommal is az év PR ügynökségének választott kommunikációs ügynökség, az UNIOMEDIA COMMUNICATIONS a verseny különdíjasának crowdfunding kampányához biztosítja majd teljes körű PR szolgáltatásait.  „Bár a crowdfunding projektek aranykorukat élik, az, hogy egy PR kampány konkrét, számokban is kifejezhető módon hozzájáruljon az üzleti sikerhez nem új elvárás - minden ügyfelünkkel ezért dolgozunk. Új generációs PR ügynökségként számunkra természetes, hogy nagy lelkesedéssel támogatjuk az ébredező magyar start-up kultúrát.” – mondta el Balatoni Zsófia, a cég ügyvezetője. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció