A távközlés transzformációja - avagy kommunikáció különféle képernyőkön

Simó György, a T-Online vezérigazgatója egyúttal a Magyar Telekom Vezetékes Szolgáltatások Üzletágának vezetője, kolléga. Újságíró. Mi több (vagy mi más): alternatív újságíró. Dolgozott a Magyar Narancsnak, a Magyar.netnek, a Tilos Rádió alapítója, és a kilencvenes...

 
 

Kommunikáció, internet, mobil - és Kína

Nem mélyedünk bele a címben említett piacokon zajló folyamatok feltérképezésébe, de kihagyni sem kívánunk szektorokat, így röviden kitérünk néhány érdekességre, piaci szempontból meghatározó – lezajlott vagy rebesgetett – akvizícióra, együttműködésre s...

 
 

Közeledő technológiák

Kezdetben együttműködések, majd felvásárlások sokaságát gerjesztette, s egy ideig még ez folytatódik a távközlés, a média és az internet többszálú közeledése, mind erősebb összefonódása, konvergálódása kapcsán. De az említett területeken belül is nagy a...

 

Hazai üzletek

A hazai változásokat elsősorban a nemzetközi felvásárlások generálták. Hiába vagyunk ugyanis kis ország, különböző (gyakran tranzit-) okok miatt – leányvállalattal, disztribúción keresztül stb. – mégis jelen van térségünkben a világ vezető hardver-,...

 
 

Forrongó alkalmazáspiac

Az üzleti alkalmazások piaca sem maradt érintetlen, ahol 2004-ben lángolt fel a felvásárlási láz, azt követően, hogy a PeopleSoft-akvizíció kapcsán az Oracle pert nyert az amerikai igazságügyi minisztérium ellen.

 

Infotechtúra - avagy az építész esete az IT-vel

Totális képzavarként hadd kombináljunk két jól ismert szólást: minden szentnek maga felé hajlik a keze, és a suszter maradjon a kaptafánál. Mindez pedig arról jutott eszünkbe, hogy így ősszel megszaporodik a különféle szakmai rendezvények, konferenciák száma, s ezeken...

 
 

Az élethosszig tartó tanulás elmélete és gyakorlata

Az Európai Unió tagországai kiemelt fontosságot tulajdonítanak az élethosszig tartó tanulás (Lifelong Learning – LLL) filozófiájának. A hangsúlyos szerepet az is mutatja, hogy az 1996-os évet az élethosszig tartó tanulás évének nevezték ki. A törekvés azóta is...

 

BI - Piaci mozgások

A változásokra adott szállítói reakciók egyrészt az eddigi termékportfólióktól, másrészt a megcélzott piaci szegmensektől függően különböznek. Az elsőt tekintve is kettéválaszthatók, de a fő csapásvonalat a piackonszolidációt előidéző felvásárlások jelentik,...

 
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció