Magyar siker a Sony Sony World Photography Awards nyílt nemzetközi fotóversenyén

Ma (március 22-én) hirdették ki  2011 Sony World Photography Awards Open győzteseit. Csoboth Edina divatfotó kategóriában vehette át az első helyezettnek járó díjat, ami a nagyhírű szakmai verseny népszerűségén kívül egy profi Sony SLR fényképezőgép felszerelést is jelent számára.

A megmérettetésen 148 ország több mint 51 000 pályaműve vett részt, díjakat 10 kategóriában osztottak. A verseny külön érdekessége, hogy az indulók csupán egyetlen pályaművel nevezhettek, amelyek közül a legjobbakat a londoni Somerset House-ban állítják ki április 26. és május 22. között.

Astrid Merget, a World Photography Organisation kreatív igazgatója értékelésében elmondta: "Az Open kategóriába nevezett alkotások minden tekintetben felveszik a versenyt a Professional szinttel. Kiváló bizonyítékai annak, hogy a hétköznapi ember is képes csodás an komponált, művészi színvonalú képeket készíteni."  

Tatsuya Akashi, a Sony Europe Digital Imaging üzletágának alelnöke kijelentette: "Az Open kategória győztesei rendkívül tehetségesek: nagy örömmel tölt el bennünket, hogy kitartásukat, hozzáállásukat ily módon honorálhatjuk. Bízom benne, tehetségük a következő években további csodás alkotásokban ölt majd testet."

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció