A jövő mobiltelefonjai százszor tovább bírhatják egy feltöltéssel

A jövő mobiltelefonjai akár százszor tovább is bírhatják egy feltöltéssel - állítják az Illinois Egyetem kutatói, akik a telefonmemóriák fémvezetékeinek nanocsövekre cserélésében látják a megoldást.

A Science tudományos magazinban megjelent publikáció szerint amerikai kutatók a hordozható elektronikus eszközök memóriáját vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy a legtöbb energia az információ tárolása, pontosabban az adatok lekérdezésekor veszik el. A jelenleg használt memóriamodulok parányi fémvezetékekkel kapcsolódnak össze, és minden alkalommal, amikor hozzá kell férni a lapkán tárolt információhoz, ezeken a vezetékeken haladnak át az elektromos impulzusok.

 A villamosmérnököknek ezeket a vezetékeket sikerült az emberi hajszálnál tízezerszer kisebb nanocsövekkel helyettesíteniük, így a memóriák energiafelhasználása is az eddigi töredékére csökkent.

 Eric Pop, a kutatás vezetője, a The Daily Telegraph brit napilap honalpjának elmondta, hogy a jelenlegi akkumulátorkapacitások mellett az új technológiával készülő laptopok, telefonok hetekig, vagy akár hónapokig is használhatók lesznek egy feltöltéssel. A kutató reményei szerint a hordozható számítástechnikai eszközök hatásfoka olyan szintre fejleszthető nanotechnológiával, hogy az új mobilok akár hőenergiával, mozgási energiával, vagy éppen napenergiával is tölthetők lesznek.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció