Képzés és tréning a határon átnyúló kapcsolatok építéséhez
2010. október 8.
Tisztelt Vállalkozó, Önkormányzat, Civil szervezet!
Engedje meg, hogy az Európai Unió társfinanszírozásával a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „Határon átnyúló hálózatépítés a közös érdekek felismerése céljából” című projekt keretében meghívjuk következő képzésünkre, és röviden tájékoztassuk Önt a megvalósuló eseményekről. A projektet a Szövetség a Közös Célokért társulás és a Puskás Tivadar Közalapítvány valósítja meg.
A program a stabil, hosszú távú és fenntartható határmenti kapcsolatok megalapozására és bővítésére irányul. A projekt keretében a már létező INFO-NET (www.info-net.sk) hálózat adatait frissítjük, bővítjük, és határmenti kapcsolatok keresésére alkalmas adatbázist fejlesztünk ki.
A projekt egyik alappillére a vállalkozók és további térségi szereplők (önkormányzatok, civil szervezetek) részére megvalósuló képzés, melyre két-két szlovákiai és magyarországi helyszínen kerül/került sor.
A negyedik képzés 2010. október 18-19-én kerül megrendezésre, melynek helyszíne a következő: 1014 Budapest, Magyar Kultúra Alapítvány, Szentháromság tér 6.
A képzésre jelentkező résztvevők – alapozva a témakörben már megszerzett szakmai és gyakorlati alapismeretekre, a pályázatírás és projektmenedzsment fortélyait ismerhetik meg (intézményrendszer, forráselérés, pénzügyi tervezési ismeretek, az internet és az online adatbázisok biztonságos használata). A képzéshez befejeztével online interaktív gyakorlati rész kapcsolódik, mely személyes jelenlétet nem igényelve segíti a résztvevők munkáját.
A képzés részletes programját a honlapon elolvashatja, és amennyiben felkeltette az érdeklődését, kérjük jelentkezzen a http://www.info-net.sk/index.php/hu/regisztracio-a-kepzesre oldalon legkésőbb 2010. október 15-ig. (A jelentkezéseket a 25 fős maximált résztvevő függvényében fogadjuk, és elfogadását nyugtázzuk, túljelentkezés esetén a regisztrációt idő előtt lezárjuk).
A részvétel az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásának köszönhetően térítésmentes!
A Szövetség a Közös Célokért és a Puskás Tivadar Közalapítvány közleménye
Kapcsolódó cikkek
- Egy toll, ami okosabb, mint a Word
- Országos Ethical Hacking képzés diákoknak
- Kompas 2013: különös kihívás a régió vezetőinek
- Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait
- Zöld Informatika a BGF képzésein
- BME - NISZ együttműködési megállapodás
- Olcsóbb lesz a felsőfokú oktatás
- Az interneten már elérhető az új felsőoktatási felvételi tájékoztató
- Informatikai fejlesztések tizenkét Fejér megyei középiskolában
- Átadták a "„Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői” ösztöndíjakat


