Nő a mobiltelefonok forgalma, csökken a készülékek ára

A Gartner informatikai piackutató vállalat csütörtöki jelentése szerint az április-júniusi időszakban 325,6 millió mobilt adtak el világszerte, 13,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A gyártók haszonkulcsa és a készülékek átlagos értékesítési ára közben csökkent, az éles verseny mellett főként azért, mert a dollár erősödött az euróhoz képest.

 A negyedév fontos fejleménye, hogy az úgynevezett tábla számítógépek - mint például az Apple-féle iPad – megjelenése egyáltalán nem vetette vissza az okostelefonok forgalmát, a Gartner szerint azért, mert a felhasználók továbbra is jobban kedvelik a kisebb méretű készülékeket. Összesen 61,6 millió okostelefont adtak el a második negyedévben, 51 százalékkal többet az előző évinél, az okotelefonok forgalmának növekedése így messze meghaladja a mobiltelefon-piac egészének bővülését, az összes eladott készüléket tekintve pedig az előző negyedévi 17,3 százalékról 19 százalékra nőtt az apró, zsebben hordható számítógépként is felfogható okostelefonok aránya.

 A piac egészében változatlanul a Nokia a legnagyobb szereplő. A finn gyártó részesedése 36,8 százalékról 34,2 százalékra csökkent, de így is jóval a második helyezett Samsung előtt áll. A dél-koreai gyártó 19,3 százalékról 20,1 százalékra növelte piaci részarányát, míg a harmadik, ugyancsak dél-koreai LG részesedése az előző évi 10,7 százalékról 9 százalékra csökkent.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció