Mobilinternetet is árulnak a kábelkommunikációs cégek

A Drávanet kábelcég augusztusban már értékesíti azt a mobilinternetes szolgáltatást, aminek a piacra dobásáról két hete állapodott meg a Vodafone és a Netfone, a cég azt reméli, hogy az év végéig legalább 200-300 mobilinternetes előfizetője lesz.

A Vodafone Magyarország és a Netfone Távközlési Szolgáltató Kft. üzleti modellje alapján nyártól mobilinternet-szolgáltatással bővíthetik kínálatukat a kábelkommunikációs szolgáltatók.

A Netfone az együttműködés keretében új MVNO-szereplőként (Mobile Virtual Network Operator), azaz virtuális mobilszolgáltatóként lépett piacra. Ez egy olyan üzleti modell, amikor egy cég részben, vagy teljesen egy frekvenciával rendelkező mobil operátor hálózatát használja, és így nyújt saját jogon, saját márkanév alatt szolgáltatást. Ebben a konstrukcióban a Vodafone
hálózatát használja a Netfone úgy, hogy a mobilszolgáltatótól adatcsomagokat vásárol, és azt továbbértékesíti a kábelcégeknek.

A tavaly több mint 700 millió forint árbevételt és 10 millió forint fölötti adózás előtti eredményt elérő Drávanet saját márkanéven árulja a szolgáltatást, a Vivafone-t mintegy 22 000 ügyfele számára tette elérhetővé.

A vállalat az MTI érdeklődésére közölte, elsősorban ügyfélmegtartásra szeretnék használni a szolgáltatást, amely természetesen  hozzásegítheti a céget az ügyfelek számának növeléséhez is, mivel egyre nagyobb igény van a távközlési szolgáltatások csomagban történő megvásárlására.

Tábori Tamás, a Vodafone Magyarország nagykereskedelmi igazgatója az MTI-nek üzleti titokra hivatkozva nem árulta el a szerződés részleteit, ám azt elmondta, hogy a konstrukcióban minden résztvevő megtalálhatja számítását, s az ügyfeleknek is megéri csatlakozniuk hozzá. A Vodafone abban bízik, hogy sok új ügyfél használja majd hálózatát a kábelcégeken keresztül, de arról, hogy ez mennyivel növeli majd a cég bevételét, nem nyilatkozott.

Kifejtette, a modell hatékonyabb elérést tesz lehetővé a mobilcég számára is. A társaság csomagokat ad el nagykereskedelmi áron a Netfone-nak, amit az továbbértékesít a kábelcégeknek.

Tábori Tamás aláhúzta, az üzleti modell nem magától értetődő, amit mutat az is, hogy a magyar piacon még nem jött létre jelentős MVNO-megállapodás.

Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke, a megállapodásról az MTI-nek elmondta, az új szolgáltatás árusításával a kábelcégek könnyebben tudnak új előfizetőket szerezni, illetve jobban meg tudják tartani a régi ügyfeleiket. Hozzátette, ha csomagban, azaz a televízió, a vezetékes telefon és internet mellé társítva adják mobilinternetet, akkor nemcsak a szolgáltató, hanem az ügyfél is jól jár, hiszen olcsóbban kaphatja meg a négy szolgáltatást, mintha külön-külön venné meg.

Az elnök elmondta, azok a tagvállalatok, amelyek felveszik a mobilinternetet is szolgáltatásaik közé, ugyanazt tudják nyújtani, mint a Magyar Telekom Csoport.

Kéry Ferenc szerint nagy előnye a konstrukciónak, hogy a szolgáltatáshoz a technológiai hátteret, kapcsolódást nem kell minden kábeles cégnek sok pénzért külön-külön kiépítenie, ezt a Netfone magára vállalta. Aláhúzta, a modell csak így tud működni, hiszen a kábelszolgáltatóknak nincs több tízmillió forintjuk a háttértechnológia kiépítésre, illetve felesleges is lenne több ilyen
rendszer működtetése.

A szövetségnek 200 tagja van, a magyar piacon kábelen szolgáltató cégek fele tartozik közéjük. A szövetség tagvállalatai 1200 településen mintegy 2 millió háztartásnak nyújtanak kábeltelevíziós, vezetékes telefon és internetszolgáltatást.

A szövetségnek tagja a legnagyobb magyar kábelszolgáltató, az összesen mintegy 1 millió háztartást kiszolgáló UPC Magyarország is, ám ez a társaság nem tervezi a csatlakozást a Netfone üzleti modelljéhez.

Szűcs László, a cég kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, az UPC elképzeléseiben is szerepel a mobilinternet szolgáltatás nyújtása, de a társaság saját üzleti modell alapján akarja árusítani. Hozzátette, mindhárom mobilszolgáltatóval tárgyalnak a konstrukcióról, de még nem született megállapodás egyikkel sem.

A Netfone várakozásai szerint szeptemberig még további 8-10 kábeltévés szolgáltató is árulni kezdi a mobilinternetet.

A Netfone elsősorban telekommunikációs szolgáltatásokat fejleszt, amelyeket kulcsrakész nagykereskedelmi szolgáltatásokként ad el. A társaság 32 kábeltévé- és internetszolgáltató partnerén keresztül mára mintegy 40 500 ügyfelet ér el vezetékes telefonszolgáltatással, továbbá közvetlenül is kiszolgál közel 2700 üzleti vállalkozást. A cég tervei szerint az idén közel megduplázódik a múlt évi árbevétel, amely várhatóan eléri majd a 630 millió forintot. Az  adózás utáni eredménye pedig 50 millió forint körüli lesz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció