WSJ: PlayStation funkciós telefont és mini tabletet tervez a Sony

A Wall Street Journal értesülése szerint a Sony egy PlayStation játékokat futtató okostelefont, illetve egy PSP-integrációt felvonultató mini tablet PC-t tervez hamarosan forgalomba hozni.

A Sony egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a hírt, de nem is cáfolta. A tervbe vett Sony Ericsson okostelefon már csak azért is hangzik érdekesen, mert a Nokia annak idején csúfos kudarcot vallott saját N-Gage nevű, játékokra kihegyezett telefonjával, majd az erre épülő mobil játékplatformmal is. A Sony persze bízhat abban, hogy a PlayStation platform elegendő népszerű programot tud felvonultatni, de az azért így is kérdéses, hogy egy ilyen hibrid készülék iránt mekkora lenne a kereslet. A másik, PSP funkcióval is rendelkező, emellett pedig e-könyv olvasóként is használható mini tablet ugyanakkor logikus lépésnek tűnik: ha jól sikerül megtervezni a terméket, akkor a Sony valóban valami pluszt kínálhat vele az Apple iPad-del és más konkurens termékekkel szemben.

A Wall Street Journal állítása szerint mindkét készülék még az idén megjelenik a boltokban. A Sony nyilvánvalóan beerősíteni készül a hordozható eszközök piacán, és a cég nagy valószínűséggel arra is rájött, hogy a siker záloga a minél kívánatosabb szolgáltatásokban rejlik. Nem véletlen, hogy a japán elektronikai óriás nemrégiben bejelentette, digitális multimédiás webáruházat nyit Qriocity néven, ahonnan zenét, videókat és tv műsorokat lehet majd letölteni mobilkészülékekre.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció