Mobile World Congress: magyar cégek is kiállítanak

A mobiliparág legjelentősebb eseményén, a barcelonai GSMA Mobile World Congressen (MWC) az ITD Hungary támogatásával magyar cégek is jelen lesznek.

A kiállítás szervezői szerint az érdeklődés nem csökkent az elmúlt évhez képest, s várhatóan az idén is legalább 40 ezer látogatója lesz a MWC-nek, ahol a szórakoztatóipari, média és internetes, illetve navigációs megoldásokat nyújtó cégek is bemutatkoznak.

A készülékgyártók, így például a Samsung, a Sony Ericsson elsősorban az egyre nagyobb tudású, többféle színben is megjelenő okos telefonjaikat mutatják be élénk színvilágú képernyőkkel és érintő-kijelzőkkel. Igazán új megoldásokat nem mutatnak be a gyártók, inkább az eddigi technológiát finomítják, s teszik felhasználóbarátabbá.

A Nokia ugyan nem vesz részt a kiállításon, de az MWC helyszínétől nem messze, két napon át azért bemutatkozik a barcelonai közönségnek.

A szolgáltatók továbbra is mobilinternetre és mobiltévére helyezik a hangsúlyt, előtérbe állítva a negyedik generációs, a most elterjedtnél sokkal gyorsabb letöltést lehetővé tevő LTE (Long Term Evolution) megoldásra. Az Ericsson például bemutatja a világ leggyorsabb, másodpercenként 84 megabite sebességet produkáló technológiáját, amit a 3 Scandinavia mobilszolgáltató már meg is vásárolt. Ezzel a technológiával egy átlagos film gyakorlatilag egy-két perc alatt letölthető.

 A szolgáltatók és a gyártók elsősorban azt akarják bemutatni, hogy megoldásaik növelik a felhasználói élményt, s egyre nagyobb közösségi tér könnyebb, egy-két gombnyomással való létrehozását, illetve a Twitter és a Fecebook alkalmazását teszik lehetővé.

Az MWC-n egyre több kínai és más ázsiai telefongyártó is bemutatkozik, így például a magyar piacon is jelen lévő, eddig inkább hálózati szállítóként ismert Huawei, a HTC és a ZTE Corporation.

A február 15-18 között megrendezendő eseményen a mintegy 1300 kiállító között magyar cégek is részt vesznek: az Allround, a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary közös standon mutatkozik be a világ legnagyobbjai mellett. A vállalkozások mobilszolgáltatóknak kínálnak szoftver- és hardvermegoldásokat.

Az Allround a világ több mint húsz országában van jelen szoftvereivel, amelyek a számlázás, barangolás és a bevétel-biztosítás terén segítik a távközlési szolgáltatók működését.

Az ITware a kiállításon bemutatja például legújabb, a televíziózáshoz kapcsolódó fejlesztését, a MOTIware-t, ami közösségi élménnyé teszi a mobiltelefonos tévézést.

A FlexiTon Kft. fejlesztése a megváltozott felhasználói szokások és az új szolgáltatások bevezetése miatt keletkezett kapacitás problémákat segít megoldani.

A BHE Bonn Hungary Kft. mikrohullámú fejlesztései például a helymeghatározásban nyújtanak támogatást a felhasználóknak.

Dankó Sándor, az IT Ware ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a kiállításon való megjelenés az otthoni reputációjukat is jelentősen javítja. Mobiltévés megoldásaik iránt a magyarországi szolgáltatók is érdeklődnek.

Árvay László, a FlexiTon ügyvezető igazgatója kifejtette, a barcelonai megjelenés nem annyira új üzleteket hoz, mint inkább ráerősít piaci jelenlétükre. Új üzlet, alapvetően a gazdasági nehézségek miatt, nehezen születik, az első tárgyalást követően két év is eltelik, mire létrejön egy-egy megállapodás.

A nyilatkozók szerint ugyanakkor a válság egyik pozitív hatása, hogy a kiállításra mindinkább olyan céges alkalmazottak jönnek el, akik döntési helyzetben vannak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció