Sziget fotópályázat: utolsó forduló a Flickren

Mindkét kategóriában kilenc-kilenc kép került az utolsó fordulóba, a látogatók a Flickr fotómegosztón adhatják le szavazataikat.

A Sziget fotópályázat utolsó fordulójához érkezett, amikor az előválogatott képekből lehet választani. Mindkét kategóriában kilenc-kilenc kép került az utolsó kanyarba, és a látogatók szavazatain is múlhat, hogy melyik lesz az első, a második és a harmadik. A Flickr fotómegosztó portál oldalain láthatók a képek, melyek ráklikkelve kinyílnak nagyban is. A két kategória külön szettekben is megtalálható, minden kép alatt ott a link, ahová írhatnak a szavazók, témamegjelölésként a „Fotópályázat” címsort kérik a szervezők, a határidő pedig igencsak szorít, szavazni utoljára augusztus 6-én lehet. A fesztivál oldalára addig is érdemes ellátogatni, mert naponta bővül új információkkal, és nem csupán a fellépőkkel kapcsolatban. A nemrég elhelyezett online programtervező mellett, mely egyéni műsorfüzet készítését teszi lehetővé, több hasznos tudnivaló is felkerült, például a programhelyszínek és a vendéglátóhelyek térképe után az idei év parkolási rendje. Az Island Parking (szigeti parkoló) a Hajógyári-sziget területén, a Sziget Fesztivállal megegyező helyszínen található, ahol zárt, fedett parkolóhelyek állnak a vendégek rendelkezésére. A parkoló őrzött, és természetesen fizetős, az elhelyezkedést és megközelítést ábrázoló térkép is megtekinthető a  fesztivál oldalán.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció