A háromlépcsős (alap-, mester-, doktorandusz) képzésre épülő rendszer honosításában és bevezetése kísérleti fázisában részt vetteket követően mára gyakorlatilag minden hazai egyetem és főiskola átállt. Az alapképzések első fecskéi idén röppenek ki a legtöbb intézményből, s jelennek meg tömegesen a munkaerőpiacon, és az utolsó ötéves évfolyamok végzősei is 2009-ben távoznak.

Hogy hányan lépnek a következő lépcsőfokra és kezdik el a mesterképzést - s vajon az alma materükben, vagy élve a rendszer kínálta lehetőséggel, más intézményben -, és hányan próbálnak a mai embert próbáló helyzetben a munkaerőpiacon szerencsét, még nem tudhatjuk. Azt is csak hozzávetőlegesen, hol, milyen témában és számban indul mesterszak és hány vérzik el, még mielőtt megmutathatta volna, mire képes. Abban azonban többé-kevésbé biztosak lehetünk, hogy az informatikaszakokon végzők még mindig a munkaerőpiac kegyeltjei. Ám kérdés, BSc, illetve MSc végzettként változnak-e esélyeik. Valóban gyakorlatiasabb-e az ötéves képzésben részt vettekénél az alapszakon végzettek tudása, s azonnal hadra foghatók-e, vagy porszem került a gépezetbe, s a rendszer nem a piaci igényekhez igazodva muzsikál.
(A cikk az informatikai cégek és a hazai felsőoktatás együttmĹąködését boncolgató cikksorozatunkba  illeszkedik.)

Ellenpólusok

A bolognai módszer kidolgozásában és kísérleti fázisában részt vett egyetemeket, főiskolákat (pl. BME, BMF, DE, ME) kevésbé sokkolta az átállás, a többieket már sokkal inkább, bár a rendszer hazai gyakorlatával mindenütt gondok vannak. S nem csak az alapcél, az EU-országok intézményei közti átjárhatóság kapcsán.

Akadnak, akik a pedagógia megcsúfolásának, üzleti célok oltárán történő feláldozásának tartják, s a folyamatot optimistán szemlélő a kevesebb. A pesszimisták a pillanatnyi piaci igényhez igazodó képzés veszélyeként az annak 3-5 éve alatt megváltozó piaci és munkaerővel szembeni körülményeket emlegetik. Ma nem a gondolkodó, innovatív, inkább a „szolgálatra kész” munkaerő a keresett, a rendszer ellenzői szerint azonban a felsőoktatásban inkább a hallgatók problémamegoldó készségét kellene fejleszteni. Fontos lenne, hogy az informatikai, de az üzleti szakokon végzők is, képesek legyenek egy rendszert (amely akár egy vállalat is lehet) annak tervezésétől kezdve, létrehozásán, üzemeltetésén keresztül, karbantarthatóságáig átlátni és mindezt véghezvinni, vagyis a tervezni, megvalósítani, üzemeltetni képes végzősöket kellene kibocsátani.

A rendszer mellett kiállók úgy tartják, ez a képzés nem a speciális tudásszerzést célozza, de megteremti annak lehetőségét. Vagyis alapszinten széles körĹą, de nem feltétlen mély ismeretekkel, ám a „bármibe beletanulás” és problémamegoldás képességével felvértezett végzősöket bocsát ki. Az informatikai szakokon ez szélesebb eszközbázison (pl. kompetencia-központok), de adott problémakörhöz, feladattípushoz korszerĹą eszközt választva lehetséges. Emellett az informatikában érdekelt felsőoktatási intézmények szinte mindegyike kínál az MSc- és doktoranduszképzések mellett specializációra alkalmas felnőttképzési programokat. A céges együttmĹąködésre nyitottak fakultációk és tanfolyamok keretében akár már az alap- és mesterképzés ideje alatt.

Az informatikai felsőfokú képzést illetően tehát a bolognai rendszert ellenzők azt a tehetségek kibontakozásának gátjaként emlegeti, a mellette állók azt a gyakorlati képzés előtérbe kerülésével a piacképes, azonnal munkába állítható felsőfokú szakemberképzés megteremtőjeként minősíti. MĹąködőképessége (az akkreditált tárgyak időállóságát és az oktatás színvonalát, az oktatók tudásának szinten tartását is ideértve), eredményessége - például hogy képes lesz-e az üzleti oldallal együttmĹąködve a gazdaság, a közigazgatás, a társadalom számára értékes munkaerőt kibocsátani és ehhez oktatói bázist teremteni, s hogy eközben kellő hangsúlyt kap-e az innovációra nevelés - csak 5-8-10 év múlva derül(ne) ki.