Négy magyar kiállító Barcelonában

A mobiliparág legjelentősebb nemzetközi eseményén, a február 16. és 19. között Barcelonában megrendezendő Mobile World Congress-en, az ITD Hungary támogatásával ismét négy magyar cég állít ki. Az Allround (a cég részvételéről már korábban hírt adtunk), a FlexiTon, az ITware, és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon.

Mind négy informatikai, illetve elektronikai kis- és középvállalkozás mobilszolgáltatók számára kínál szoftver- és hardvermegoldásokat. Bár eltérő szakmai területek művelői, elsődleges céljuk közös: az iparág élvonalába tartozó termékek és szolgáltatások értékesítése világszerte. A barcelonai nemzeti stand megépülését az ITD Hungary, a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség támogatja. Az ITware a korábbi kiállításokon nagy érdeklődést kiváltó Fleetware, mobil technológián alapuló flottakövető alkalmazásának legújabb, 7-es verzióját viszi a barcelonai kiállításra. A Flexiton, amely a távközlési hálózatok üzemeltetőinek hálózatkezelő szoftver megoldást és hálózati adatbázist szállít, az ARIADNE termékcsaládon alapuló rendszereivel lesz jelen. Az ez évi kiállítástól a meglévő ügyfélkapcsolatok ápolását, újabb üzleti lehetőségek feltárását és a nemzetközi ismertség növelését várja. A BHE Bonn Hungary a világ számos országában képviselettel rendelkező, RF & mikrohullámú kutatás-fejlesztéssel valamint saját fejlesztésű termékeik gyártásával foglalkozó vállalkozás. GSM területen mind aktív, mind passzív elemekből álló átfogó termékkínálata mellett nemzetközi sikerű speciális alkalmazásai, Tetra ismétlői illetve golflabda-helymeghatározó radarberendezése ismert. Az idei kiállításon a legújabb technológián alapuló ismétlőit (repeater), illetve a vonatokra felszerelhető, zavartalan mobil kommunikációt biztosító berendezéseit mutatja be.

Az évenként visszatérő barcelonai eseményen idén is megjelennek a világ legbefolyásosabb mobilszolgáltatói és beszállítói, valamint az élenjáró szórakoztatóipari, média és internetes cégek. Mindemellett a kongresszus felvonultatja az üzleti élet és a szórakoztatóipar sztárjait: a vitaindító előadásokat többek között a Microsoft-vezér Steve Ballmer tartja, az Oscar-díjas színész, rendező Kevin Spacey pedig házigazdája lesz az idei év egyik újdonságának számító Mofilm fesztiválnak. A mobiltelefonon nézhető rövidfilmek fesztiválját a kiállítással párhuzamosan tartják, fődíját pedig az eseményre látogató, várhatóan több mint 50 ezer érdeklődő szavazata alapján osztja majd ki a zsűri.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció