Az LCD a globális piacvezető a televízióknál

A DisplaySearch piackutató adatai szerint most először felülmúlta az LCD televíziók globális forgalma a hagyományos katódsugár-képcsöves (CRT) készülékekét a tavalyi utolsó negyedévben.

A statisztika alapján az LCD tévék a világpiac forgalmának 47%-át tették ki, míg a katódsugaras készülékek 46%-ot értek el – összehasonlításul, 2006 elején a CRT tévék még 77%-kal abszolút vezettek. A fennmaradó 7%-on a plazmatévék és a hátsó megvilágításos televíziók osztoztak. Az LCD tévékből összesen 28,5 millió példány fogyott a szóban forgó időszakban, 56%-kal több, mint egy évvel korábban. A teljes 2007-es évben a 200 millió értékesített készülékből 79,3 millió példány volt LCD-képernyős, ám mivel a síkképernyős televíziók általában jóval drágábbak a CRT dobozoknál, érték alapján a 100 milliárd dolláros összforgalomból 68 milliárdot hoztak az LCD készülékek.

Az LCD technológia előretörése a fejlett térségekben a legszámottevőbb: a tavalyi utolsó negyedévben arányuk Japánban 86%, Nyugat-Európában 84%, Észak-Amerikában pedig 78% volt. A síkképernyős technológiák között az LCD elsősorban azért a legnépszerűbb, mert az egészen kis mérettől a 40” feletti szegmensig mindenütt versenyképes termékeket tud kínálni. Az 1080p felbontóképességű HDTV-k szintén egyre népszerűbbek: ezek a tárgyalt időszakban az összes eladott tv 17%-át tették ki, ám a 40 colosnál nagyobb képernyős készülékeknél arányuk 57%.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció