Szövegfelolvasó mobilszoftver vakoknak

A Kurzweil Technologies az Amerikai Vakok Szövetségével közösen egy olyan mobiltelefonos szoftvert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a telefon által lefényképezett vagy letöltött szövegeket a vakok készülékükön meghallgathassák.

A cég és a szervezet által létrehozott K-NFB Reading Technology nevű társaság kifejezetten a Nokia N-szériás készülékeire, azon belül is az N82-re tervezte az alkalmazást. A knfbREADER Mobile nevű program természetesen a szöveges üzeneteket vagy e-maileket is könnyedén hangosan „felolvassa”, sőt akár a GPS navigációs szoftver szöveges utasításait is kiegészíti a térképelemek szavakká fordításával. A látók eközben a telefon kijelzőjén olvashatják az éppen elhangzó szövegrészt, míg a gyengén látók tetszés szerint ki is nagyíthatják őket. A fejlesztők éppen azért választották a Nokia N82-t, mert annak nagyméretű kijelzője és 5 megapixeles kamerája lehetővé teszi a szoftver adottságainak kihasználását.

Arról egyelőre sem a sajtóközleményből, sem a cég honlapjáról nem lehetett információhoz jutni, hogy a szoftvert mikortól, honnan és mennyiért szerezhetik be a vak vagy gyengén látó emberek. A honlapról úgy tűnik, hogy a hasznos alkalmazás egyelőre csak az Egyesült Államokban és mintegy 10 másik országban kerül forgalomba, hazánkban még nem.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció