Februárban hirdetik meg a Nemzeti Technológia Program pályázatot

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) februárban hirdeti meg az eddig Jedlik Ányos néven ismert pályázatot, amely 2008-tól a Nemzeti Technológia Program nevet viseli.

A hivatal közleménye szerint a Nemzeti Technológia Program pályázati kiírásához szükséges jogszabály tárcaközi egyeztetése még tart. A pályázók várhatóan 2008. március elejéig adhatják majd be jelentkezéseiket. A hivatal közölte, hogy a pályázat iránt érdeklődők a felhívás és az útmutató tervezetéről néhány napon belül előzetesen is tájékozódhatnak az NKTH honlapján.

A Nemzeti Technológia Program a gazdaság versenyképességének növelésével a gazdaság fejlődését kívánja elősegíteni a korszerű technológiák területén végzett középtávú, felhasználás orientált, stratégiai kutatás-fejlesztéssel. Az NKTH a jövőben ösztönözni kívánja a pályázókat arra, hogy az elnyerhető állami támogatások mellett egyéb külső tőkeforrásokat is vonjanak be a pályázatban megjelölt céljaik megvalósításához. Ezt a pályázat elbírálásánál kiemelt szempontként kívánja majd kezelni a hivatal.

A Nemzeti Technológia Program mellett még az idén meghirdetik a pályázatokat az innovációs versenyközpont, a tudásbázis erősítése, illetve a nemzetközi együttműködések témákban is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció