Önszabályozó ajánlás a hűségszerződésekről

2/ 2 oldal

A hűségszerződések átlátható, a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó, tisztességes és egységes feltételeinek alkalmazása érdekében önszabályozó ajánlást fogadtak el a legnagyobb hazai vezetékes és mobil távközlési szolgáltatók. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület javaslatai alapján, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács keretében kidolgozott irányelvek teljes körűen igyekeznek rendezni a hűségszerződésekkel kapcsolatosan az utóbbi időben felvetődött kérdéseket. Az ajánlást aláíró szolgáltatók vállalták, hogy amennyiben jelenlegi szerződési gyakorlatuk ettől eltérő, akkor a továbbiakban a fogyasztók számára kedvezőbb és ellenőrizhetőbb feltételeknek megfelelően járnak el.


"A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács alulírott hírközlési szolgáltató, valamint a fogyasztókat képviselő tagjai a természetes személy előfizetőkkel kötendő „hűségszerződésekre” vonatkozóan, az alábbiak betartását fogadják el:

1. A hűségnyilatkozatos rendszer a hírközlési verseny természetes velejárója, amely tisztességes és átlátható feltételek mellett, a fogyasztók érdekeit is szolgálja;

2. A hűségnyilatkozat nem lehet a fogyasztóval szembeni gazdasági "kényszer" eszköze, ezért a mindenkori kedvezmény nélküli, illetve listaár és a hűségszerződéssel meghatározott ár közötti különbség nem lehet aránytalan;

3. A hűségnyilatkozatok a szolgáltató és a végfelhasználó között megkötött magánjogi szerződés részét képezik, ezért annak további jogszabályi szabályozása korlátozza a felek szerződési szabadságát, és ezen keresztül a piaci versenyt;

4. A hűségnyilatkozat az előfizetői szerződéshez kapcsolódó olyan kikötés, amelyben az előfizető vállalja, hogy egy meghatározott időszakon belül rendes felmondással nem, csak a kedvezmény visszafizetése, illetve a kötbér megfizetése mellett szüntetheti meg az előfizetői szerződést, melyre tekintettel a szolgáltató vállalja, hogy az előfizetőt a hűségnyilatkozatban meghatározott kedvezményben részesíti. A kedvezmény a szolgáltatás igénybevételének olyan módját jelenti, amely kedvezőbb a szolgáltató hűségnyilatkozat kötésekor érvényes Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF), díjszabásban vagy árlistában szereplő – hűségnyilatkozat tétele nélküli – feltételeknél;

5. Az előfizetői szerződéses jogviszony határozatlan vagy határozott, jellemzően határozatlan időre köttetik, míg a vállalt hűségnyilatkozat időtartama meghatározott idejű, mely időtartam a hűségszerződés tárgyától, annak specifikumaitól (a kapott kedvezménytől) függ, és nem hosszabbodik meg. A hűségidőszak lejárata esetén a határozatlan idejű jogviszony és a szolgáltatás nem szűnik meg;

6. A hűségnyilatkozat időtartama nem lehet aránytalanul hosszú, feleljen meg, mind a Ptk. irányadó rendelkezéseinek, mind pedig a tisztességes szerződési feltételekre vonatkozó jogszabályoknak;

7. Amennyiben a kedvezményhez kötött hűségidőszak lejár, az előfizetői jogviszony az alapul vett előfizetői szerződése eredeti rendelkezései szerint folytatódik tovább, vagy ha a szolgáltató a vállalt hűségidőszakon túlmenően is kedvezőbb feltételeket biztosít az előfizető számára, akkor, ezen kedvezményes feltételek szerint;

8. A hűségnyilatkozat csak a szerződő felek dokumentált, egybehangzó akaratával léphet hatályba;

9. A hűségnyilatkozat vállalása mellett megkötött határozott idejű előfizetői szerződések a felek erre vonatkozó, egyértelmű megállapodása hiányában nem hosszabbodhatnak meg, nem alakulhatnak át határozatlan időtartamú szerződéssé;

10. A hűségnyilatkozat tartalmát, valamint az azokhoz kapcsolódó előfizetői szerződések szerződési feltételeit a szerződő szolgáltató a honlapján, vagy az ÁSzF-ben, vagy díjszabásban, vagy árlistában megjeleníti;

11. Az előfizetői szerződés előfizető által kezdeményezett, hűségidőszak előtti megszűntetése kötbér kiszabását eredményezheti, amelynek mértéke nem lehet indokolatlan és aránytalan, és amelynek feltételeit és módszertanát, illetve mértékét a szerződő szolgáltató egyértelmű és átlátható módon határozza meg a hűségnyilatkozatban, és a honlapján is közzéteszi;

12. A hűségnyilatkozat vállalás esetén a hűségidőszak lejáratát legalább 15 nappal megelőzően a szolgáltató a lejáratról a szerződésben meghatározott módon értesíti az Előfizetőt abban az esetben, ha a hűségidőszak lejártát követően nyújtott szolgáltatás ára vagy lényegi tulajdonsága az előfizető számára hátrányosan módosul;

13. A hűségnyilatkozat vállalása mellett megkötött előfizetői szerződés, végfelhasználó - előfizető általi megszüntetése (felmondása) csak indokolt esetben – amikor az egyik szolgáltatás nyújtása feltételezi a másikat – kapcsolódhat más szolgáltatás módosulásához, esetleg egyidejű megszűnéséhez. Mindazok, akiknek a jelenlegi szerződéskötési gyakorlata eltér a jelen ajánlásban foglaltaktól és ezen ajánlás aláírói, illetve aláírói lesznek, vállalják, hogy a csatlakozásukat követő 60 napon belül felkészülnek a jelen Ajánlásban foglaltak teljesítésére, azt követően, a megkötendő előfizetői szerződéseikben, az abban foglaltaknak megfelelően járnak el.

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács alábbi jogi személyiségű tagjai az Ajánlás szerint járnak el és támogatják más érdekelt társaságok csatlakozását az ajánláshoz, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, valamint a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség támogat.

Budapest, 2007. október

Az Ajánlás kezdeményezői:
Hírközlési Érdekegyeztető Tanács
GTS – Datanet Távközlési Kft.
Magyar Kábelkommunikációs Szövetség
Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt.
Magyar Telekom Nyrt.
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
Pannon GSM Zrt.
UPC Magyarország Kft.
Vodafone Magyarország Zrt."

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció