Tapasztalati tőke - gyűlik, érik, kamatozik
2007. május 3.
A megfoghatatlanra, tapinthatatlanra és felfoghatatlanra adott emberi reakciók nem sokat változtak az évezredek során. A félelemtől a tiszteleten át az idegenkedésig, a gyanakvásig, a tagadásig és elfogadásig – a legváltozatosabb magyarázatokkal fűszerezve – mindmáig minden formájuk megtalálható. A világ megismerésével, a tudományok fejlődésével körük ugyan egyre szűkült, de újak is megjelentek.
A tapasztalat, a megismerés, a kommunikáció, a kutatás, a tökéletesedő eszközök és még sorolhatnánk mi minden hatására szűkült, ám ugyanakkor bővült is a fentiek köre. Átlépve a XI. századba – online lapunk tematikájához is igazodva – cikkünk kapcsán két területet sorolunk a fentiekhez megfoghatatlanként: az informatikai eszközökbe lelket lehelő, a látható, tapintható „vasat” munkába állító szoftvereket és az informatikai szolgáltatásokat, valamint a tanácsadást (ez utóbbi is egyfajta szolgáltatás, az outsourcing területeként is kezelik). Magyarországon – de vélhetően az EMEA-térség egészében – mindkettő viszonylag nehezen nyert teret, s lehet, hogy még mindig igaztalan a múlt idő.
A megállapítás igazolására jó példa lehet a fentiek árának megállapítása (tanácsadói, szolgáltatói oldal), illetve el(nem)fogadása (felhasználók). A programok árát leggyakrabban licencdíjban, használati díjban „mérik”, amely többek között felhasználószám-függő, és meghatározott időre, verzióra szól, lejártakor, váltáskor újabb „vásárlással” üzemeltethetők csak tovább. Szerencsés esetben – kisebb-nagyobb kezdeti nehézségek után – hatékonyságnövekedésből, költségcsökkenésből, rendezett folyamatok mentén történő munkavégzésből, hatékonyabb partnerkapcsolatokból, nagyobb ügyfélkörből és -elégedettségből eredő további előnyök „konvertálhatják” a megfoghatatlant értékké, pl. fizikai formában megjelenő többletbevétellé, ellenkező tapasztalatok viszont „kidobtunk pénzt a semmire” véleményhez, keserű szájízhez vezet. Az utóbbit átélők egy része hátat fordít az informatikának, mások nem hajlandók fizetni a „semmiért”, és próbálnak „valamit” illegálisan be-, illetve megszerezni.
Ahol eredményt produkált a szoftver (alkalmazás, alap stb.) használata, ott többnyire létezik egy valóban informatikusvénájú, ám az üzlethez is konyító informatikai vezető. Emellett jól jön egy üzem- és üzletviteli tapasztalatokban gazdag tanácsadócsapat, alkalmazásszintű ismeretekkel is tarsolyában. A tanácsadók a „felfoghatatlan” kategóriájába sorolódnak, és tudásuk az ügyfelek számára nehezen konvertálható forinttá, mivel „csupán” papírokat tesznek le az asztalra, s megmondják a tutit – amiről ügyfélszinten nem igazán tudja senki megállapítani, hogy valóban tuti-e. S mivel mindig akadtak köztük a pillanatnyi helyzetet kihasználó „szerencselovagok” (erre később még kitérünk), a kóklerek nemcsak vállalatokat sodortak a csőd szélére, hanem a szakma elfogadottságán, helyzetén is sokat rontottak.
Mára úgy tűnik, a szakma kijött a hullámvölgyből, amiben komoly szerepe van az EU-csatlakozásnak. S abszurd módon – mint már oly sokszor az idők folyamán – nem itthon aratnak az informatikai tanácsadói szakma nagyjai, hanem külföldön, a frissen csatlakozott (s esetleg még csatlakozó) EU-országokban. Ez nem jelenti persze, hogy idehaza nem nőtt a presztízsük, de még mindig sokak számára felfoghatatlan, hogy miért.